Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A szállások építészete - Tripolsky Géza: Pásztorépítmények

Isztronga, a juhászkunyhót autókarosszéria helyettesíti a Csókától keletre lévő legelőn, 1980. Juhiészer melletti építkezés és gulyáskunyhó — Padé határa, 1980. közelében. A szárnyék minden esetben függőleges nádfal, melynek az alsó végét a földbe ássák, ültetik. A föld feletti két-három méteres részt vízszintes vastag vesszővel, szálfákkal erősítik egy vagy két sorban, ami a nád hosszától függ. A bánáti szárnyékokat nem helyezik át, évekig egy helyen maradnak, a legeltetés központjában. Általában gémeskút is van a közelben. A pásztorépítménynek mindig meghatározott funkciója van. A szárnyék kimondottan védelmi célokat szolgál. Van viszont olyan építmény, amely a jószág egybetartását szolgálja. A bánáti puszta jellegzetes építménye az isztronga. Ezt rudakból, szálfából, deszkából eszkábálják össze, és befogják vele a szárnyék két szárnya közötti teret. A szláv eredetű isztronga (másutt esztrenga) a fejórekeszt, juhfejó helyet jelenti. Két nyílása van: egy széles, ahol beterelik az anyajuhokat és egy szűkebb, ahol egyenkint távoznak. Ez utóbbit isztrongaluknak hívják, itt ül a juhász egy báránybőrrel letakart tőkén, és egymás után feji meg a juhokat. Gyakran tetőt is készítenek a nyílás fölé nádból, hogy az eső ne szaporítsa a tejet. Egyszer Orom hegyesen beszélgettünk egy juhásszal, Balázs Imrével. Velem volt még egy, juhászattal foglalkozó muzeológus. 0 kérdezte meg Imre bácsit, hogy hány juhász kell a fejeshez. A felelet ez volt: „Egy juhász meg egy kutya." További kérdésünkre, hogy kell-e szólni