Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Összegzés
jóval meghaladó arányban írtak össze sárfalú lakóépületeket. A vertfalas lakóházak alapanyaga szintén föld volt, csupán a készítésénél alkalmazott technika tért el az előbbiekétől. Vertfalú lakóházakat elsősorban a megye északi, Tisza melletti településein építettek előszeretettel; a Rétköz jónéhány településén igen magas volt az arányuk, így a KISS Lajos által közölt itteni, múlt század végi megjelenésüket jóval korábbra keltezhetjük. A Nyírség középső részén is alkalmazták ezt a falkészítési technikát, s volt olyan település is, ahol aránya az 50%-ot is meghaladta. A sövényfalú, területünkön főként patics néven emlegetett lakóházak egy része valóban a lápos—mocsaras területeken épült (eddig csatlakozik a fentebb említett öszszefüggéshez), más részüket azonban olyan területeken írták össze, amelyek a legjobb esetben sem nevezhetők ár- és belvizes részeknek. A Rétköz településein kb. 30%-os volt az ilyen falú lakóépületek aránya, de az ezzel szomszédos nyírségi helységekben is a fenti községeknél jóval magasabb arányban írtak össze sövényfalú házakat: a Nyírség középső részén s a megye keleti felén fekvő falvakban a 60%-ot is meghaladta a részesedésük. Sövényfalú épületekkel minden társadalmi réteg építkezésében találkozhattunk, így azt mondhatjuk, hogy a vályog mellett a sövényfal volt a megye legelterjedtebben használt faltípusa. Forrásainkban néhány településről nádfalú lakóházakat is feltüntettek: leginkább a Rétköz kitűnő minőségű nádat termő falvaiban találkozhattunk ilyen épületekkel, de a nyíri Mezőség s a Nyírség vizesebb területein is összeírtak belőlük néhányat. Arányuk elenyésző volt más falféleségekhez viszonyítva, ám jelenlétük mindenképpen figyelemre méltó. Kőből vagy téglából csupán a nagyobb birtokosok építettek házakat, közülük is elsősorban azok, akik saját maguk égettették ki az ahhoz szükséges falazóanyagot vagy közel laktak a keresztúri kőbányához. Nem véletlen tehát, hogy aránya az egyik legalacsonyabb az építőanyagok között. Az egyéb falféleségek közül a fa alkalmazását csupán egy épületnél tudjuk biztosan kimutatni. A megye északkeleti részén fekvő néhány településen fából készültnek összeírt lakóházak az adatok értelmezése szerint csupán favázas épületek lehettek, s bár a szakirodalom szerint a megye e részén maradt fenn legtovább a faépítkezés 159 , úgy véljük, az az általunk vizsgált időszakot már nem érte meg. Ugyancsak egyetlen adatunk van a hantfalról; bár aránya a megye lakóépületei között szinte kimutathatatlan, felbukkanása azt jelzi, hogy az eddig leírt helyeken kívül (Szeged környéke, Hajdúság) területünkön is számolni kell múltbeli meglétével. Ha a falak anyagát társadalmi rétegek szerinti lebontásban vizsgáljuk, kitűnik, hogy kő- és téglafalat kizárólag nagyobb birtokosok, nemesek tulajdonában lévő épületeken alkalmaztak; a vályogfalnál is bizonyos túlsúly figyelhető meg néhány településen a nemesek javára, helyette itt az adózók sárfalú épületeket emeltek. Ugyanez mondható el pl. a vertfalú—sárfalú lakóházak birtoklásáról is, míg a nádfal egyértelműen az adófizetők lakóházainak sajátja. Néhány településen közel azonos arányokat mutattak ki az alkalmazott építőanyagok területén a nemesek és a nem nemesek házainál. A forrásokból adatokat kaptunk a házakon lévő ajtókról és ablakokról is. Az ajtók jelzése azért is fontos, mert az összeírás hiányos volta miatt nemegyszer csupán 159 DÁM L. 1984. 153.
