Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Összegzés
ezek számából következtethetünk az épület helyiségeinek számára. Az ajtók anyagának számbavétele (tölgy- vagy fenyődeszka) a helyben található és a kereskedelem révén beszerzett anyagok felhasználásának mértékéhez ad támpontot. Az ablakoknál mind egy-, mind többrétegűt összeírtak, s találkozhattunk nyílókkal ellátott ill. nyithatatlan ablakokkal is, ám ezek arányáról nincsenek információink. Az ablakok külső részén lévő zsalugáterek szinte kivétel nélkül nagyobb birtokosok, egyházak, zsidó bérlők házain voltak, míg fából készült ablaktáblákat máshol is feljegyeztek. A födémszerkezetnél a forrásokból kiderül, hogy a lakószobák területünkön a tárgyalt időszakban igen kevés kivételtől eltekintve le voltak padlásolva. Nem minden esetben vonatkozik ez a lakószobákhoz kapcsolt pitvarra és kamarára, melyek padlásnélküliségére a megye legkülönbözőbb területeiről vannak adataink. A födémtartó gerendázat anyaga nagyrészt megegyezett a tetőszerkezetével, bár természetesen kivételek itt is voltak. A megye rétközi részén főleg a keményfa dominált, de itt a lápokon növő égert is felhasználták az építkezéseknél. A padlást alkotó anyagok közül a deszka aránya igen magas volt már a tárgyalt időszakban is. Ez elsősorban a tiszai kikötőkhöz közeli, a megye északi részén fekvő településekre igaz (több helységben az épületek több mint 3/4 részét deszkával padlásolták le), hiszen a folyón leúsztatott faanyagok beszerzésére itt nyílt legkönnyebben és legolcsóbban lehetőség. Ezeken a településeken minden társadalmi rétegnél alkalmazták ezt a födémanyagot. Másik fontos padlásanyag a nád volt, melyet szintén minden társadalmi réteg lakóházainál felhasználtak. Aránya a nyíri mezőségi, rétközi és közép-nyírségi településeken meghaladta a 75%-ot, de a Nyírség középső néhány településén a lakóházak felénél, 2/3-ánál is számbavették. Alkalmazása igen jelentős volt még az összeírás idején is. Néhány helyen másféle padlásanyagot is felhasználtak (sövény, patics), de ennek kicsi volt a jelentősége. A nagyobb birtokosok, egyházi tisztségviselők épületeinél öszszeírt bolthajtásos mennyezet sem volt jelentős, s a szintén e rétegnél feljegyzett stukatúros, nádstukatúros mennyezetet is még csak néhány épületnél alkalmazták. A tetőszerkezet vizsgálatának egyik legfontosabb megállapítása az, hogy az adatok között csupán szarufás szerkezetű lakóházakat találunk; szelemenes szerkezetűek a földbe mélyített ún. veremházak lehettek, de erről adatainkban nincs szó. Szelemenes megoldásokat csak gazdasági épületeknél jegyeztek fel. A tetőszerkezet készítésénél legáltalánosabban használt anyag a tölgy- és a fenyőfa volt A Nyírségben és a Rétközben a területen is bőven tenyésző tölgyfa dominált, részesedése több településen meghaladta a 80%-ot is, de sok helységben volt 50% fölötti az arány. Mivel területünkön fenyőerdők nem voltak, azt minden esetben a Tiszán leúsztatott szálfák közül kellett beszerezni. Éppen ezért nem meglepő, hogy fenyő tetőszerkezettel elsősorban egy kisebb körben, a tokaji kikötő környékének néhány településén találkoztunk; a Nyírség belsejének népi építkezésében fellelhető fenyőszerkezetek a fa kereskedések révén honosodtak meg, bár tudunk néhány olyan helységről is, melynek lakosai abból éltek, hogy szekereiken fát szállítottak a kikötőktől a megye belsejébe. Noha forrásainkban erre nincs adat, más feljegyzésekből s a néprajzi gyűjtésekből az látszik, hogy a megye északkeleti területein is a fenyő dominált. Társadalmi vetületben vizsgálva a faanyagok elterjedését, megállapítható, hogy a
