Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
IPARI ÉPÜLETEK
várdán, Nyíregyházán és Veresmarton egyes malmok csákányokkal (utóbbi helyen követ vágó csákánnyal) is el voltak látva. Szintén az előbbi szerző szerint a malomköveknek „... két fő típusuk volt. Voltak önélesítő kövek (pl. a sárospatakiak), amelyeket a munka közbeni kopás mindig újabb és újabb kristályos zárványok felnyitásával állandóan élesített. Más kőfajtákba recés éleket, vajatokat kellett vésni, vágni... Az ilyen köveket időről időre leemelték a kőpadokról, s kővágó csákánnyal metszették" 148 . Ezek ismeretében feltételezzük, hogy a Veresmarton működött malomkövek nem Sárospatakról, hanem más, nem túl távoli kőbányából (pl. Bereg megyei) származhattak. Egy—egy malomban többfajta követ is használtaTk annak megfelelően, hogy azok őrlésre vagy darálásra kellettek-e. A korábban már említett sápi adaton kívül igen sok helyen írták össze, hogy a szárazmalom ,,tisztelő és kása kövekkel" van felszerelve, vagy hogy a malom a liszten kívül „egyszer s mind kásátt is Darál" (Téglás), de feljegyezték „Liszt őrlő 's egy szersmind kása csináló" (Ujfehértó) formában is. Balmazújvároson Semsei Lajos kettősmalmának egyike „a' Kása malom" volt, míg ,,a' másik pitiés malom — pitle szerszám"-mal, s ez szintén az előbbi adatok számát gyarapítja. Itt jegyezzük meg, hogy Nagykállóból is van adatunk pitiés — más néven szitásmalmokra —, amely malomféleség a XIX. század elején kezdett elterjedni. Lényege a „zacskó- vagy tömlőalakú szőrszita volt, amelyet az őrlőberendezés által rezegtetett lécek ütögettek. A kezek munkáját utánzó ütögetéstől a szita különválasztotta a lisztet és a korpát" 149 . A malomkövek ára meglehetősen magas volt: párját Radon 60, Püspökladányban 110, Vasmegyerben 115 forintra becsülték. A hasadt köveket raff a I fogták körül, hogy azok tovább is használhatók legyenek (pl. Püspökladányban). A vasalás ill. a kovácsmunka szintén jelentős értéket képviselt a malomban. Ezt bizonyítja, hogy a bérleti szerződésbe is belefoglalták, hogy „Az által adott vas, vagy más nemű Malom eszközökre... tartoznak vigyázni", és ,,a' vasnemű eszközöket tulajdon költségeken beszerezni, az elavultak helyett pedig újakat pótolni minden beszámítás nélkül tartoznak a' bérlők" (Ajak). Vasalni kellett a bálványt, hogy szét ne repedjen az alsó és felső vége; vasból készültek a forgó csapok és a perselyek, a malomkövek keresztvasai, melyek az orsók vastengelyével álltak összeköttetésben, s különféle kengyelvasak, srófok, hevederek stb. tartoztak még a malomhoz. A malomban található vas mennyiségére egy szentmihályi adat mutat rá: a leégett malomból megmaradt 72 és 1/2 font „kész munkájú" és 46 és 1/2 font egyéb vas 41 frt 28 és 1/2 xr értékben. Egy püspökladányi malomból 50 frt értékű vasanyagot szedtek össze az oltás után („egy korongvas, persej, keresztvas, 12 srófos szegek, bálvány tsap, több karika vasak, potzok szegek"). Visszatérve a malomház berendezéséhez: fontos és minden ilyen építményben megtalálható volt a vámtartó hombár vagy más néven szuszék és a vámtartó hordó (korábban röviden már szóltunk róluk). A keményfa deszkából készült hombár vagy szuszék zárható nagy láda volt, melynek tetején lyuk szolgált az őrlésért járó vámgabona beöntésére. A vámtartókból a malom teljesítőképességétől függően egyet vagy kettőt tartottak a malomházban. Befogadóképességük 10—18 köböl között mozgott. A hombárok mellett más, kevesebbszer őrölt gabonaneműek tárolására rendszerint 148 M NL. 111/513. 149 PALOV J. 1976. 19.
