T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

SÁRI Zsolt: A gazdálkodás szervezete és lehetőségei Muraszemenyén 1945 és 1990 között

5. kép. Az utolsó zsuppos pajta Csernecen (Deák F. utca 11.) (SÁRI Zsolt felvétele) Csörnyén volt mérleg, ott volt a húsüzem szállítója, átvette és onnan a húsüzem teherautója szállította el Zalaegerszegre őket. De abban az időben sokan foglalkoztak vele. Ugye akkor még a tsz tagok is jobban bírták magukat. Ugye idősebbek voltak, de otthon még eletettek ugye. Elügyködtek vele. Meg ugye jobban is megérte, mint most vele foglalkozni. Mink ötöt-hatot tartottunk. Az ember adott le egypárat. Meg vágtunk is, amennyi szükséges volt, azt levágtuk. Abból is jött valami kis jövedelem, mert a tszben nem sokat fizettek munkabért, az nagyon kevés volt. Legnagyobb része [a háztájinak] kukorica volt. Búza is volt, de nem sok. Később mán, ugye nem adtak földet Úgy kérték a tsz tagok, meg az alkalmazottak, hogy abban az egy holdban kiszámították, hogy a tsz-nek is mennyi volt az átlaga kukoricából, búzából. Oszt akkor ugye kinek kukorica kellett, kinek búza kellett, akkor azt kert akkor."

45 A háztáji gazdálkodás alapvetően a közös gazdálkodás melletti - viszonylag önálló gazdálkodási forma volt, amelyben továbbéltek a korábbi, paraszti munka- és üzemszervezeti formák. A háztájival foglalkozó családok eleinte az önellátás biztosításáért termeltek, a rendkívül viszontagságos, nehéz körülményeket jelentő 60-as években a családi megélhetés, az alapélelmiszerek előteremtését szolgálta. Az ezerkilencszázhetvenes, majd a nyolcvanas években már egyre jelentősebbé vált az árutermelő jelleg is. Egyre több terméket állítottak elő a piac számára, tudatosan választottak újabb növényfajtákat, amelyek iránt nagyobb volt az aktuális kereslet. Emel43. I, K-val készült interjú részlete.