T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
GYURA Sándor: A zsidóság emlékezete Mádon
la az újságban... mindég elevenítik, hol így, hol úgy. Hát az én gyerekkoromban volt ez. És erre fel nem mertünk... mer hogy kislyány ok voltunk... hogy minket is levisznek a pincébe, osztán kicsipkedik az ereinket, oszt kiengedik belőlünk a vért. [...}ő bement, én kint álltam - mondom - a kapuba. Én álltam, vártam, hogy begyút, oszt már gyön is. Tovább nem kellett. Csak a gyufához nem nyúltak... meg a gyertyához... [...} Na de hát erre voltunk tanítva, hogy nem szabad bemenni, mert... Én nem mentem volna be semennyiért. De ha már hozta a jó kalácsot és megfelezte velem, osztán megettük együtt " „- És az volt a szokásuk, hogy a jóembereknek, ismerősöknek, szomszédoknak, ők mindenkinek vittek pászkát." A Szukkot - a sátoros ünnep - volt a leglátványosabb, hiszen ez a keresztények szeme előtt, az udvaron zajlott. Ilyenkor - szüret után - ugyanis a zsidó család nyolc napon át a pusztai vándorlásra emlékezve az udvaron egy erre a célra előírásszerűen épített sátorban töltötte el napközben az időt. Ezt a sátrat vagy minden évben újonnan építették, vagy - általában a módosabbak - egy olyan verandát építettek a házhoz, amelynek teteje egy kétfelé nyíló ajtóval nyitható volt, és erre az ünnepre úgy díszítették, hogy az előírásoknak megfeleljen. „- Ilyen vérandas házak voltak - hogy ha mondjuk hosszú is voit az épület - akkor volt egy kiugró verenda és annak voit olyan része, amit fel lehetett emelni, szét lehetett nyitni. Mikor volt a kucska. Október végén, november elején volt nekik ez a hosszú napok. Akkor ők egy hétig csak abba a csak a kucskába tartózkodtak. A kivonulás emlékére vagy mire volt ez náluk, nem tudom. Meg volt úgy, hogy a hosszú házban egy részén fel lehetett a tetőt engedni így, hogy őnekik akkor csak a csillagos ég volt a... hogy ők látták a csillagokat, mikor ez a kucska-időszak volt náluk. [...] Ahol meg nem volt ilyen lehetőség, ott csináltak az udvaron nádakból meg ilyen gyékényszövetekből ilyen kucskát. És akkor csináltak bele ilyen díszes papírokból... meg lampionokból csináltak ilyen lámpákat. " „- ...én ezt csínytevésnek mondanám, hogy volt nekik ez az ünnep, hogy úgynevezett kucskát építettek, ilyen sátrat, és ott töltöttek egy hetet... vagy nem tudom, így ünnepeltek. És akkor ilyen suhancok éjjelente ezt megbontották, de ez semmiképpen nem tudatos antiszemitizmus volt. " A perzsiai zsidóság csodás megmenekülését megörökítő Purim ünnepéhez kapcsolódó „farsangi" népszokások pedig az utcán zajlottak: „- Na de az utcán is járkáltak ők, mert volt az öreg Bergel bácsi, egy irgalmatlanul nagy kövér, de igen öreg ember volt. És ő öltözött fel maskarának és az úton mink mentünk nézni, ő volt a maskara.,, farsangi maskara volt, és mentek az úton vonultak. Mint a szüreti mulatság... " A bolt vagy kocsma volt azon helyisége a zsidó kereskedő házának, amely elkülönült a család lakóterétől. Itt mindennapos volt a kontaktus a két csoport tagjai között. Ezen túl a keresztények közül kevésnek volt bejárása. Persze az üzletről a gyerekeknek leginkább az maradt meg, hogy mindent lehetett kapni a petróleumon át a fűszerektől a piócáig. Na meg az, hogy hogyan „fogta a vevőt" cukorkával a boltos. „- Odajártunk mindég, mert ottan lehetett azt az apró kis cukrot kapni két fillérért. Olyan volt a pultja, hogy volt rajta itt egy lyuk. Mi odaadtuk néki a pénzt, ő meg se nézte, betolta. Sokszor be is csaptuk rossz pénzzel, és az öreg zsidó mindég adta nekünk a cukrot. Ez volt a Weisz bácsi. "
