Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szánok, szekerek a Palócföldön és környezetében (1989)

4. kép. Gyermekek játékszánkója, Bodony (Heves m.) Paládi-Kovács A. felv. 1982. gát az enyhén lejtős terepeken dorongutak építésével kívánták könnyíteni. A bükki mészégetők a mészkemence száján hengeres fadarabokat görgőnek használva csúsztatták be a srótát, a 2-5 m hosszú, 40-50 cm átmérőjű rönkdarabokat. A gyerekek az 1910-20-as évekig legfeljebb hátára fektetett mosószékre kuporodva csúszkáltak a havon. Azt követően készültek játékszánkók tisztán fából a gyermekek részére (Bodony, Tarnalelesz). Vasgyárak közelében elterjedtek a vastalpú és szerkezetű játékszánok is (Ózd, Borsodnádasd). Tanulságos a fogatos szánok elterjedtsége. Személyszállító szánt a parasztok nem használtak, csak úri birtokon, erdészetekben lehetett látni. Terhes szánt viszont a Bükk erdős határú községeiben csaknem minden gazda tartott (Szilvásvárad, Tardona, Felsötárkány). Ezzel szemben Bodonyban a két világháború között csupán egyetlen gazdának volt lovas szánkója. Tarnaleleszen ugyanakkor tíz lovas szánt számoltak (a fogatok 10%-a), Bükkszéken a 70 fogatból 40-45-höz tartottak szánkát is. Ott a gazdák maguk készítették, sokan még ráfot sem rakattak rá. Csak a rúdja volt tölgy- vagy nyírfából, a többi részéhez akácfát használtak. Legtöbb faluban kerékgyártónál rendelték meg a terhes szán elkészítését, fát is adva hozzá. Főként trágyát hordtak vele a havon. Feltették rá a két kocsioldalt, s a kocsi fenékdeszkáit. Szilvásváradon nyáron szekérre, télen szánra tették fel a két koleszfát. A palóc területen régebben nem ismerték az elő- és utószánból összekapcsolt, két tagból álló szánokat. A