Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

A magyar szekér a Kárpát-medencében (1984)

szállított árut a vámhelyeken megmérték, mázsálták. Szállítottak rajta sót, rezet, vasat, de még sózott halat is. Elterjedtsége is jellegzetes, mert a Felföld és a Dunántúl járműve volt elsősorban, az Alföldről nem is említik a források.

29 A 17-18. századi Erdélyben még mindig emlegetik, rendszerint társzekér néven. Az erdélyi szekeres központok közül kiemelkedett a Brassó melletti csángómagyaroké, akik Konstantinápolytól Bécsig, Krakkóig is eljutottak. Rendszeres, de országon belüli fuvarozást végző központ volt a kolozsvári Hóstát, Hunyadban Piski, a Királyhágó aljában Rév, Zilah közelében Szilágyfőkeresztúr. Mind Erdély egyegy kapujában fekvő település. KÓS Károly szerint a szekér és a hám fejlődésének is a szekeresség volt a legfőbb mozgató rugója. A kerékgyártók, szíjgyártók, kovácsok is a piaci és a szekeres központok közelébe tömörültek.

50 A Felföldön a 14-15. századtól mind fontosabbá vált a borkivitel Lengyelországba, majd Oroszországba is. A közvetítő kereskedelmet a szepességi városoktól a 16. században Kassa, Bártfa, Eperjes vette át, fuvarosaik tengelyen szállították a teli gönci hordókat a határfolyókig (Poprád, Dunajec), sőt tovább is.

51 Gömörben a vasipar, a vasáruk szállítási igénye a 17. században fuvaros társulatok megszervezéséhez vezetett. Ezek közül a legismertebb a jolsvai Országh-társaság, de hasonló, céhes jellegű fuvaros társulat működött Rozsnyón, Csetneken, Ratkón és Köviben is. Céljuk a főfoglalkozású fuvaros vállalkozók védelme, a kölcsönös személyi segítségnyújtás, a verseny korlátozása, a piaci rend, a vasárusítás jogrendjének biztosítása volt, A 19. század közepéig fennmaradt társulatok fuvarosai bejárták a Kárpát-medence nagyobb felét, sőt külföldre is eljutottak Állandó útvonalaik, kiépített szálláshelyeik, lerakataik voltak.

52 A gömöri fazekas falvak áruit is fuvarozásra szakosodott lovasgazdák szállították szét az országba. Eljutottak Galíciába, Bukovinába, Horvátországba, Szerbiába és Boszniába is. Ezek a fuvarosok, köztük a gicei nemesi származású magyar lovasgazdák egészen 1918-ig folytatták a gömöri agyagáru piaci értékesítését. MARKUS, M. is kiemeli, hogy a gömöri fuvarosok magyarul érintkeztek útjaikon, jobban tudták a magyar nyelvet, mint a szlovákot.

53 Az erdélyi és felföldi szekeresek döntő többségükben magyarok voltak. Még egyértelműbb az Alföld és a Dunántúl szekereseinek magyar népi jellege. A Kisalföld, s az egész Kárpát-medence egyik legjelentősebb szekeres központja volt Komárom. Szekeresgazdái a város társadalmának évszázadok óta elkülönült, színmagyar csoportját alkották, jelvényeiket, céhszerü szokásaikat az 1930-as évekig megőrizték. FÉNYES Elek szerint a komáromiak a török határvidéktől egészen Ulmig jártak, vontatták a dunai fahajókat. Szekerezés, hajóvontatás közben megfordultak a Habsburg-birodalom távoli tartományaiban. A vizát a 17-18. században nemcsak Bécsbe és a bajor városokba, hanem Párizsba is szállították. Református templomuk építéséhez 200 szekeres karavánnal szállították a fenyőgerendákat Szerbiából. Nyelveket beszélő, a kor 29. DOMANOVSZKY Sándor 1979. 105-128. 30. KÓS Károly 1972. 17, 19. 31. KOMORÓCZY György 1944. 32. GALLO, Ján 1973. 86-87. 33. MARKUS, Michal 1973. 103-104.