Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
A magyar szekér a Kárpát-medencében (1984)
csozatú volt az oldala, egyenes saroglyával készült, s színezésében is eltért. A bánátiak kedvelt színe a sárgás barna és a fűzöld volt. 25 A bánsági magyarok szintén hosszú, festett, sürú rácsos kocsikat használtak, de erősen hajlított saroglyával és népnév nélkül, bánáti kocsinak nevezik járművüket. Szegeden stájer kocsinak nevezték az ekhós szekeret, amivel főképp a radnai búcsúra jártak. 24 Ez a megjelölés a 19. században már sem a jármű készítőire, sem a használóira nem utalt, esetleg az eredet emlékét őrizte. A 19. század végére bizonyos koncentráció alakult ki a hazai kocsigyártó iparban. Az 1890-es népszámlálás szerint 19 306 bognár, 47 850 kovács és 1333 nyerges dolgozott a kocsigyártásban, s 223 kocsigyártó üzem működött az országban. Ezek közül 8 már valóban kis gyár, négy Budapesten, kettő Pozsonyban, egy Vácott, egy pedig Debrecenben működött. Közülük elsősorban a pesti Kölber gyár dolgozott exportra, főként Ausztria, Németország, Törökország piacaira, de távolabb, például Angliába is eljutottak termékei. Kortársi megjegyzések szerint könnyebb volt a magyar kocsigyártóknak a külföldet meghódítani, mint a magyar arisztokráciát. 25 A legnagyobb üzemek szekereket már nem is gyártottak, csak személyszállító járműveket, könnyű homokfutókat, sokféle rugós hintót, vadász kocsit, amelyekről PETTKÓ-SZANDTNER könyvében olvashatunk. 26 Szerepük mégsem mellőzhető, mert a magyar úri kocsizás és a kapitalizálódó kocsigyártás is hozzájárult ahhoz, hogy a monarchia népei között, s azon túl is ismertté váljanak kerekes járműveink, fogatolási módjaink, elterjedjenek magyar kocsizó szakszavak. Moldva és Havasalföld városaiban már a 17-18. században is szép számmal éltek Erdélyből kitelepült kézművesek. A 19. században a céhes kézműipar válsága, sorvadása folytán nemcsak román, de horvát, szerb, bolgár tájakra is elkerültek a pangás elől kivándorló magyar iparosok. Vasil MARINOV például a bolgár szíjgyártó és nyergesiparról szóló könyvében említ Bulgáriában megtelepült magyar szíjgyártókat. 27 4. Kerekes jármüveink terjedéséhez azok a magyar szekeresek is hozzájárultak, akik a távolsági fuvarokat bonyolították, akik a középkor óta részt vettek a kontinentális áruszállításban. Szekereseink elődei már a fejedelmi és királyi szolgáló népek között feltűnnek. HECKENAST Gusztáv hét Szekeres helynevet sorol fel, köztük a mai Nagyszekeres és Kisszekeres elődjét már 1181-ben említik, s az 1067ben feljegyzett Zekerest Kisvárdától nyugatra (ma Ekeres-tanya Dombrád határában). 23 Természetesen nemcsak a Szekeres nevű falvakban éltek szállítással, szekerezéssel foglalkozó népek. DOMANOVSZKY Sándor Mázsaszekér c. dolgozata megvilágítja egész középkori jármű-kultúránkat, s rámutat, hogy a forrásokban gyakran említett, nagyméretű mázsaszekér a nemzetközi forgalom és a nagykereskedelem szolgálatában álló társzekér volt. Nevét is onnan vette, hogy a rajta 23. BÁLINT Sándor 1977. 55-56. 24. BÁLINT Sándor: 1977. 24. 25. KÓCZIÁNNÉ SZENTPÉTERI Erzsébet 1977. 82-84. 26. PETTKÓ-SZANDTNER Tibor 1931. 27. MARINOV, Vasil 1982. 62-64. 28. HECKENAST Gusztáv 1970. 122.