Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Hagyományos közlekedés és szállítás Répáshután (1984)

nálnak. Elöl hurkot tesznek a vendégoldal végére, majd átlósan átvezetik a rakományon. Hátul a másik vendégoldal végéhez kötik le. A kötelek meghúzásához az 1930-as évek óta használnak fából készült, piskóta alakú csülköt vagy ugyancsak fából való, forgókerékkel működő csigát, Ezt a két faeszközt szlovák beszédükben is csülök, csiga néven említik. Nyomórúd nélkül gyorsabban megy a szekér lekötése, kevesebb munkát kíván. A szekér alkatrészeinek szlovák terminológiája nem teljes, magyar szavak keverednek bele és nincs a faluban olyan ember, aki ismerné az összesét. A szekér neve voz, a keréké koleso, a rúdé druk. Ez utóbbi hossza 320 cm. A kerekek átmérője nem egyforma: a hátsó kerék 100 cm, az első kerék 88 cm. Fontosabb részeinek neve: kolesovo hlava (kerékagy), spice (küllő), bahroh (talp). A küllők hossza, helyesebben a kerékagy és a talp közötti távolság a hátsó keréken 33, az első keréken 28 cm. A tengely neve os, s az emlékezettel elérhető időben mindig vastengelye [zeiezna os) volt a szekerüknek. Az alstok neve szlovákul is alstok, a simelyé hlavnica, a tengelyvégszög neve lojhik. Az első rúd szárnya predhe snice, a hátsó rúd szárnya zadne snice. Lovasszekér esetén a rudat mereven tartja az első rúdszárnyon keresztbe erősített fa, a juha. A szekérrúd végét tartó rudat, amit egyes vidékeken (Gömör, Torna) a lovak nyakába szoktak felfüggeszteni, Répáshután nem használtak. Néhány répáshutai férfi ismeri ezt az eszközt, de Bódvaszilason látták. A szekérrúd folytatásában fekszik az első és a hátsó tengelyt összekötő fa, a nyújtó. Egy adatközlő szerint szlovák neve lazvor, de mások ezt nem ismerik, szlovákul is hujto néven említik, A szekér elején a rúdágason keresztben fekszik a felhérc (ferhéc). Lovasfogat esetén erre van felfüggesztve a két hámfa [brco). Az első tengely párnafáján fekvő fergettyü megkönnyíti a szekér fordulását. A létrás, helyi nevén karfás, szekéroldalak neve drabini, a karfáké svingli. Közepe táján a szekeret lánccal kötik át. Ezt a láncot {stredne zelezo) átvetik a szekér alatt, s a két oldalon felvezetve a rakodótér fölött kapcsolják össze. Ezáltal a lőcsökre nehezedő nyomást is csökkenteni tudják. Nevezik prevazeme láncnak, catlovu láncnak (csatlólánc) is. Ez utóbbi 3 m hosszú és kettőt tesznek fel belőle a derék (szekéroldal) közepére, mindkét oldalon egyet-egyet. Ölfaszállításkor csatlólánccal kötik át a szekér oldalait a rakománnyal együtt, hogy a nagy súly ne nyomja szét. Az első lőcs hossza 108 cm, a hátsó lőcsé 93 cm. A lőcsnek szlovák neve nincs Répáshután. A szekér fékezése a bükki terepen változatos módokon történik. Közönséges eljárás a kerekek megkötése kerékkötő láncokkal (hamovna lánc). A tengelyhez rögzített láncokat a keréktalpon átvetve „élesre kötnek", ami azt jelenti, hogy a láncon levő bog a ráf alá fordul. Menet közben a kerékkötő láncok a kerekek alatt csúsznak. Mind a négy kereket „élesre kötve" is előfordul, hogy még egy nagy, ágasbogas fát kötnek a szekér után. Ez segít visszatartani a négy keréken csúszó jármüvet. A kerekek kímélése végett használtak régebben fából, újabban pedig vasból készült fékpapucsot, erdélyi nevén talabort. Ennek helyi szlovák neve: popuca. Ismeretes még a kerékráfra szorítható fék, amit a nyújtó alatt keresztben helyeznek el a két hátsó kerék előtt és láncokkal húznak hátra (13. kép). Kialakult neve nincs, fék vagy dörgölő néven szokták említeni.