Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez (1973)

A nyugati lófogatolás egyes elemeiben hatással volt a magyar szerszám tökéletesítésére. Erre utal a 'szügyellő' jelentésű hám szó korai feltűnése (1366) és a hámot a hámfával összekötő szíj, kötél jelölésére szolgáló istráng szó (1493) meghonosodása. Mindkettő német jövevényszó, akárcsak a szekéroldal kitámasztására szolgáló lőcs és a szekér végét lezáró, hosszabbító saroglya?" A szekér terminológiában is ismeretes rakonca szó korai szláv átvétel,

31 az oldalt tartó karó, gyaka megnevezésére. Kerekes járműveink honfoglalás előtti és utáni fejlettségi szintje alapján feltehetjük, hogy a rakonca szó a szán-terminológiával került nyelvünkbe, s későbbi jelentésbővüléssel keveredett a szekér szakszókincsébe. Jelentős térségben kiszorította a hasonló jelentésű karó, gyaka terminust, de nem vált országosan elfogadottá. Szűkebb táji viszonylatban, a palócok között 'kerékgyártó' jelentésben ismert a kollár szó, amit csak a 19. sz. elején jegyeztek fel először. Nyilvánvaló átvétel a szlovákból.

32 A magyar kerekes járművek történeti alakulásának, funkcionális és formai differenciálódásának értékes bizonyítékát adja a középkorból fennmaradt sok járműelnevezés. Ilyen volt a bakószekér, a magyar rézexport speciális szállítóeszköze, a mázsaszekér (1255. Budai vámtarifa), ami szintén a nemzetközi forgalom szolgálatában állt; az erdőjáró csille (1358.); a sóhordani való szekér, s a többi.

33 A magyar kocsigyártás középkori virágzásának csúcsteljesítménye alighanem a kocsi-{szekér) nevű jármű kifejlesztése volt, mint arról a kocsi szó (első hiteles említése 1493.) elterjedése az európai nyelvekben is tanúskodik.

34 Mellette szólnak a középkor végén - újkor elején Magyarországon megforduló olasz, német, spanyol utazók is.

35 A hintó szó (első előfordulása 1500-ban) a kocsihoz hasonlóan magyar fejlemény,

36 a tárgy sem lehet más. A teher- és személyszállító járművek, szekerek, kocsik és taligák technikai tökéletesítése a differenciálódás egyik, bizonyára fő iránya volt. Ugyanakkor számolni kell az interetnikus kapcsolatok révén meghonosodó járműformákkal is. A járműnevek etimológiája ezekről a kapcsolatokról sokat elárul, bár tudjuk, hogy egyegy szó kölcsönzése nem bizonyítja feltétlenül a tárgy átvételét is. Eredetük szerint nyugati (német) és szomszéd népi (szláv, román) csoportokra oszthatók e szavak. Utóbbiak közül középkori átvétel az ajonca (két rúd között egy lovas) szekér és a kóla, ami egyfajta négykerekű jármű lehetett.

37 A 17. század közepétől adatolható a koiesz, ami eredetileg kétkerekű taligaféle lehetett, későbbi, 19. századi a 30. Hám: BENKÖ Loránd 1970. 40.; istráng: BENKÖ Loránd 1970. 243.; lőcs. BÁRCZI Géza 1941. 192.; BENKÖ Loránd 1970. 793.; saroglya: BÁRCZI Géza 1941. 266. 31. KNIEZSA István 1955. 457-458. 32. KNIEZSA István 1955. 274. 33. DOMAN0VSZKY Sándor és TAKÁTS Sándor nyomán összefoglalóan ír a kérdésről: K. KOVÁCS László 1948. 7-8. 34. A kérdésnek igen gazdag irodalma van.; Vö. K. KOVÁCS László 1948. 6-7; TARR László 1968. 199-209. Jellemzői: három lovat fogtak eléje, hátul a kas magasabbra emelkedett, derekában párna, gyapjúzsák. A nyelvtudomány leszűrt álláspontja: BENKÖ Loránd 1970. 514. 35. SZAMOTA István 1891. 147-148. 36. BENKÖ Loránd 1970. 116. 37. KNIEZSA István 1955. 60.; 274.; BENKÖ Loránd 1970. 532-533.