Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Jármok és hámok (1985, 1994)

vei, szláv közvetítéssel. Mivel ez a két feltevés ellentmond egymásnak, az egyikről le kellene mondani. Nem látom teljesen bizonyítottnak a szügyhám németországi kialakulásnak tézisét sem. A szakirodalom nagyobb hányada - igaz csak hipotetikusan - a sztyeppe népeinek tulajdonítja a szügyhám kifejlesztését, elterjesztését, s a terjesztésben éppenséggel az avaroknak és a magyaroknak tulajdonít szerepet. Tekintettel a viking lótartást és fegyverzetet ért sztyeppéi - sőt magyar - hatás (például kengyel, T formájú zablatípus, háromélű nyílhegy, fém tarsolylemez, kúp alakú harci sisak,

15 azt sem zárhatjuk ki, hogy a skandinávok és észak-németek is a magyarok révén ismerkedtek meg a szügyhámmal. Tény, hogy a lovak befogására is használt mellgurtnit már az i.e. 2. évezredtől fogva kimutatták Elő-Ázsiából és Egyiptomból. Talán igaza lesz Olaf BOCKHORN-nak és forrásainak, hogy ebből az eszközből fejlődött ki a szügyhám valahol Ázsiában. Voltaképpen a nyakhám (Kummet) és a szügyhám tárgytörténetének erőszakolt feltevései okoznak zavart a szótörténetben is. Ha mégis igaznak bizonyul az a feltevés, hogy a szügyhám német földön alakult ki, s onnan terjedt kelet felé, akkor az éppenséggel a magyar szó német eredete mellett szól. Mellesleg meg kell jegyezni, hogy Dél-Németország 16. századi gazdaságaiban a nyakhám (chamat = kumet) nem volt kizárólagos. 1369-76 között egy alsó-bajor gazdaságban egymás mellett tűnik fel a chamat és a szügyhám, köznémet nevén sün 'Sielen'.

17 A szügyhámnak azonban a bajorban léteztek a hám szó előzményéül szolgáló helyi elnevezései is, amit nem feledtethet velünk a Sielen későbbi terjeszkedése. Azt gondolom, hogy a német chamuthoz hasonlóan, a magyar hamut is 'nyakhám' elnevezésére szolgált a 14. században. Talán nem árt figyelmeztetni arra a tényre, hogy a hamut szó előfordulási helye, Nagyszombat a 14. században még döntően német város, magyarosodása később, a marhakivitel miatt megtelepült tőzsérek közreműködésével indult meg. Érdemes a hám szó eredetével kapcsolatban számításba venni azt a tényt is, hogy nyelvünkben a ló fogatolásának és lovasjárműveknek számos terminusa szintén középkori német kölcsönszó: például istráng, rúd, lőcs, lajtorja, 'szekéroldal', felhérc, saroglya, tereh, fuvar, láda, 'jármű tároló része', illetve 'kocsiszekrény' stb. A korai történet ilyen szövevényes kérdéseiben természetesen nehezen lehet álláspontot kialakítani, valamely feltevést valószínűsíteni vagy kizárni. Az ellenvetésekkel célom csupán annyi, hogy BODÓ Sándort a lófogatolással, a hámtípusok tárgy- és szótörténetével kapcsolatos következtetéseinek, feltevéseinek ismételt ellenőrzésére, újragondolására ösztönözzem. Az értekezés jelentékeny (III.) fejezete végzi el a járomtípusok osztályozását, hazai elterjedésének dokumentálását. Eltekintve a Kisalföld nyugati szegélyétől, ahol a homlokiga is megtalálható, a magyar nyelvterületen kizárólag a mariga volt ismeretes. Foglalkozik a tanulmány a marigák kezdetleges formáival, s ezek között több fejlettségi fokozatot állapít meg. Elkülöníti a hazai rámaigák három variánsát 17. Vö. BENTZIEN, Ulrich 1980. 86.