Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Jármok és hámok (1985, 1994)

és összefoglalja a hazánkban nyugati eredetű egyesiga elterjedésére, formáira, használatára vonatkozó ismereteket. Az egyesiga Magyarországon a 19, század közepén tűnt fel, s a kapásnövény-kultúrák szerepének növekedésével vált mind fontosabb eszközzé. BODÓ Sándor az egyesiga 9 fontosabb formai változatát határozza meg. Ezt a tipológiát alaposnak, kiérleltnek, s az értekezés egyik jelentős eredményének tartom. Az egyesigával párhuzamos, illetve egyidejű jelenségként értékelhető a főleg ekekapához használatos szélesjárom és a kumet terjedése is. Rámutat, hogy a szántáshoz, boronáláshoz és a szekerezéshez használt jármok hossza eltért egymástól. Ismerteti a járom készítésének, díszítésének, forgalmazásának, gondozásának etnográfiai szempontból igen értékes részleteit, a tárgyak életét. Szép fejezetben mutatja be a vonóállatok nevelését, a tinók betörését, betanítását és munkába szoktatását. Foglalkozik a bikaborjak kasztrálásával is, de előadásából hiányolom a rendszerező elveket, a szélesebb rálátást az adatok sivár tömegére. Itt jegyzem meg, hogy a munkaállat-nevelés a magyar-szlovák nyelvhatár mentén a magyar falvak egész láncolatában fontos megélhetési forrás volt az 1940-es évekig. Az Alföldön olcsón vásárolt tanulatlan tinókat néhány hónapi tartás és betanítás után két-háromszoros áron tudták értékesíteni a közeli vásárokon. Erre vezethető vissza, hogy legalábbis a 16. századtól nagy számban kerültek át a magyarból ökörnevek, ökörirányító szavak a szlovákba.

18 Foglalkozik a dolgozat olyan járulékos eszközökkel is, mint az ökörkalap, a szájkosár, az ökör gyeplőzése, patkolása stb. Ezek a tárgykörök sajnos kicsit elsikkadnak az V. fejezetben (Szántóföldi teherhordó munkák), s nem kapnak kellő művelődéstörténeti hátteret. Néprajzi monográfiában ezek a munkaeszközök hangsúlyosabb tárgyalást, egyfajta kiemelést kívánnak meg. Felhívom a Szerző szíves figyelmét arra, hogy az ökör-szájkosárról, a járomszíjról, patájuk kátrányozásáról ami a kopás elleni védelmet célozza - az i.e. 2. században megemlékezett már Portius M. CATO: De res rusticac. munkájában, amit 1966-ban magyarul is kiadtak. Az ökör-szájkosár egyébként mindenütt elterjedt, ahol az ökröt a gabona nyomtatására használják. Fotót közöl a tárgyról például MUHIGYINOV, I. munkája,

19 jó rajzokat ad róla KALOJEV, B. A. kötete.

20 Az ökörkalap nevű eszköz Vas megyei előfordulásából joggal következtetett még GYÖRFFY „német hatás"-ra. Nyilván szélesebb alpesi összefüggésben kell ezt a tárgyat elhelyezni, s kívánatos a feltételezett stájer, szlovén párhuzamokat fel is tárni. Az ökör gyeplözésének és az egyesjárom korai formáinak kérdését érdemes továbbnyomozni, mind az osztrák, mind a szlovén anyagban. Jó rajzokat ad róla például Vilko NOVAK tanulmánya.

21 Az utolsó (VII.) fejezet az igaformák európai áttekintését, a magyar anyag helyének kijelölését tartalmazza. Ennek eredménye az a megállapítás, miszerint a 18. Vö. GREGOR Ferenc 1966.; MÁRKUS Mihály 1964. 19. MUHIGYINOV, Igor 1975. 20. KALOJEV B. A. 1973. 21. NOVAK, Vilko 1970.