Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
SZILÁGYI Miklós: Otthonteremtés, faluközösséggé szerveződés - idegenben
gondoskodtak róla, hogy az új református közösségek „azonnal" megszerveződhessenek, s ezért nem csupán egy-egy kis haranggal, hanem úrasztali edényekkel bocsátották útra az „emigránsokat". 48 Nemcsak a templom tartozékaként, már az imaházként használt alkalmi épületek mellett is fel-feltűnik a - nyilván haranglábra helyezett - harang. Ennek a rituális kelléknek mintha még nagyobb szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak volna a 18. századi - s a későbbi - falualapítók a közösségteremtésben, különösen pedig az egyszer már megült telephely folytonosságának kinyilvánításában, mint a romlékony anyagokból épült templomnak magának. A tiszainokaiak 1683-ban a tatárok elől menekülve magukkal vitték Kecskemétre a harangjukat, s amikor a háborús dúlások véget értek, visszatérve sövényfalú templomot emeltek. 49 A doboziak 1766-ban jegyezték be az anyakönyvbe a harangjuk történetét: „... a pogányság sok ízben ezen al földre ki ütött a Gellaiak, Ölyvediek, Vésztüiek, Antiak ide jöttek lakni, mint hogy itten bátorságosabb volt a lakás, és azoknak apró harangjok lévén, azokkal harangoztak, hogy annál inkább messzebbre ne hallatnék, és amikor az ellenség közelgetett, hol vízbe, hol földbe dugták magok a Doboziak harangjukat. És ezután, amelynek már 54 esztendeje, sok embereknek tanúbizonyságára a Körös partból, a Szuszoka nevű zugbul vették ki is ezen emberek." 50 A mezőberényi reformátusok már az első megölés évében, 1703-ban harangot öntettek, amit a Rákóczi-szabadságharc idején egy kútban rejtettek el, s csak 30 év múltán emelték ki. 51 Öcsöd lakói a 17-18. század fordulóján többször is menekülni voltak kénytelenek, s végül is 1714-ben adott engedélyt a kincstár a Mezőtúron élő öcsödieknek a visszatelepülésre. Akik azután „előkeresték az elrejtett harangot, nádfalú templomot építettek, ezzel 1715-ben a [...] református egyházközséget is újraalapították." 52 És egy hasonló harangelrejtés a 19. század közepéről: amikor - 1852-ben - a Pallavicini-uradalom szétverte dohánykertész telepeit, Kömpöcpuszta benépesítői magukkal vitték „az ányási 54 kg súlyú harangot is, amelyet loppal kútba vetettek, majd éjszakának évadján kihúzták és itt Kömpöcön állították fel." 53 Ezek az adatok feltűnően egybecsengenek a török elől menekülők kútban elrejtett harangjáról szóló mondával, melynek országos elterjedtsége azt sejteti, 54 hogy e megszentelt templomi kellék menekítését és/vagy elrejtését - a „keresztény" - „pogány" véres és kegyetlen szembenállástól áthatva - minden faluközösség elháríthatatlan kötelességének tudta. Ezen túl azonban azt is figyelembe kell vennünk, ha a harang szimbolikus jelentőségét mérlegeljük, hogy az ájtatosságra 48. A szimbolikus ajándékokról lásd GYÖRFFY István 1984. 117-122.; TAKÁTS Károly 1942.; NAGY KÁLÓZI Balázs 1943.; KAPOSVÁRI Gyöngyi-BAGI Gábor 1989. - A 19. század második évtizedének püspöklátogatásakor valóban mindegyik gyülekezetnél számba vették az „otthonról" hozott úrasztali edényeket, KISS Z. Géza 1987. 68. 49. BOTKA János-SZABÓ László 1989. 460. 50. MOLNÁR Ambrus 1989. 150. 51. SKOLKA András 1988. 52. SZABÓ Ferenc 1987. 13-14. 53. BÁLINT Sándor 1974. 418. 54. Vö. DOBOS Ilona 1979. 467.; BECK Zoltán 1965. 139-142.; DOBOSY László 1991. 65.
