Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
MOHAY Tamás: Új kérdések és új határok a néprajzban: az ezredforduló perspektívái
nehézségeket élnek meg, miközben szakmai múltjuk, terveik egykori kisebbségi magyar státusukhoz kötik őket. Publicisták, újságírók, alkalmasint politológusok, szociológusok is foglalkoznak e kérdésekkel, ám azt gondolom, hogy a megváltozott viszonyok közepette alakuló újfajta kapcsolatteremtési módokról, újfajta társadalmi hálózatokról a néprajznak és antropológiának is lehetne mondanivalója. A szomszédos országokban a magyarok a legváltozatosabb politikai szerkezetekben élnek, és ezek a parlamenti és a helyhatósági választásoktól függően átlagosan három-négyévente változnak. Ez közvetetten befolyásolja életlehetőségeiket, kilátásaikat, azt, hogy milyen mértékben modernizálódnak, milyen mértékben indulnak útnak Magyarország és más országok felé ideiglenes vagy állandó munkavállalás céljából. Ha nem is beszélhetünk a politikai határok „légiessé" válásáról, kétségtelen tény, hogy manapság intenzívebbek és szabadabbak a kapcsolatok a határokkal elválasztott magyarság részei között; egyre különbözőbbé válnak viszont a többfelé élő magyarság kapcsolattartásának lehetőségei Európa országaival. Működik a határokon átívelő és sugárzó műholdas adó, a Duna TV. Települések között testvértelepülési kapcsolatok szövődtek. Mindennek kétségtelen kihatása van a magyarság sokat emlegetett „kulturális egységére" is, ám erről egyelőre igen keveset tudunk. A határok szabadabb átjárhatósága eddig főként arra irányította a figyelmet, ami a nyelvterület szélső vidékein, nyelvhatárok közelében, elzárt hegyi medencékben, magashegyi tanyák világában, tradicionális búcsújáró helyeken történik. Hogy közben az egykor tradicionális világok mindinkább modernizálódnak, adaptálódnak új történelmi körülményekhez, az eddig még kevésbé vált néprajzi kérdéssé. Még kevésbé az, hogy a magyar nyelvterület más és más területein élők milyen közös és milyen eltérő kulturális tapasztalatokkal rendelkeznek. Kimondatlanul is tartja magát az a meggyőződés a néprajzban (s nyilván azon túl is), hogy sok sajátos vonás megléte is a magyarság lényegi egységét nem érinti. Pedig látnivaló, hogy mennyire más aszszimilációs utat választottak az ausztriai Burgenland magyar települései, mennyire mást a szlavóniai vagy dél-erdélyi, mezőségi szórványfalvak, és mennyire mást az egy tömbben élő székelyföldi magyarság. A lényegi egység mellett ezek kétségtelenül lényegbevágó különbségeket is mutatnak. Ebből a nézetből is értelmezhető az a nemzeti és vallási szempontból egyaránt jelentős ünnep, amivé 1990 után a csíksomlyói pünkösdi búcsú vált, s amelynek kutatása hosszabb ideje foglalkoztat. Sokan sokszor megfogalmazták azt, hogy a búcsún jelen lenni a magyarság egészével való találkozás lehetőségét adja, békés, ünnepi körülmények között. Bármennyire szimbolikusak és olykor formalizáltak is ezek az ünnepi találkozások, érzelmi, mozgósító erejüket nem lehet tagadni. Határok nemcsak országok között, hanem országon belül is módosulhatnak. Települések összevonása, nagyközségek várossá nyilvánítása, korábban összetartozó községek önállósulása: olyan folyamatok, amelyek utólag feltétlenül elemzést érdemelnének. A néprajzi, antropológiai szaktudás nagyobb megbecsülését fejezné ki, ha ilyen természetű kérdésekben a szakma az előkészítő szakaszban, döntések meghozatala előtt is szóhoz jutna.
