Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
MOHAY Tamás: Új kérdések és új határok a néprajzban: az ezredforduló perspektívái
amelyek újabban gyökeresen új érteimet adnak politikai és kulturális határoknak. Tanúi lehetünk annak, hogy némely határok megerősödnek, mások áthelyeződnek, ismét mások meggyengülnek, vagy új meg új szimbolikus tartalmak rendelődnek hozzájuk. Közhelyszámba megy, hogy a világ mintegy „összezsugorodott" körülöttünk. Az államhatárok egyre kevésbé jelentenek határt a lakóhely, a munkahely és a házastárs megválasztásában, s egyre több tere nyílik annak, amit manapság úgy emlegetnek: multikulturalizmus. Sokak számára viszont az összezsugorodott világ nem saját személyes tapasztalás, mint inkább a mások kezén tormálódó híradások révén válik érzékelhetővé. Tájékozódásunkban egyre nagyobb szerephez jut a média, s azzal együtt a véleményformálóktól eredő meggyőződés. Néprajzi-antropológiai elemzést érdemelne az, hogy miképp alakulnak ki és át vélemények, hiedelmek a távoli, nem ismert világokról a média következtében. Továbbá az is, hogy a tradicionálisabb jellegű, a közösségi, rokoni kapcsolatokat még erősebben fenntartó településeken a meglevő tudásszerkezet miféle feltételrendszert szab a médiából érkező tudásszerkezet megértéséhez, feldolgozásához, Kérdés, hogy a földrajzi mobilitás, az utazás miképp válik értékké, mit tartanak különböző csoportok azokról, akik számára a földrajzi mobilitás mindennapos tapasztalat. Néha az lehet az érzésünk, hogy e téren jelentős határ húzódik emberek között. Ez a határ persze (ahogy a többi is) semmiképp sem állandó, de jól kivehető, és legalább annyira kettéoszt nagyobb népességeket, mint az „elit" és a „nép" kategóriája. Uj kérdéseket vetnek fel azok a változások, amelyek Európa politikai, katonai és gazdasági átrendeződése terén az utóbbi tíz-tizenkét évben végbemennek. Országok sora nyerte vissza szuverenitását Kelet-Európában, s ezzel nyerte vissza az esélyt arra, hogy oda tartozzék, ahová mindig is tartozott, Európához kulturális és politikai értelemben. Az, hogy Magyarországon többé nincsenek szovjet katonák, egyáltalán nem csupán elvi-politikai vagy diplomáciai kérdés; milliók számára valóságos érzelmi, egzisztenciális érintettséget jelent. Az ezzel kapcsolatban nyilván erősen tagolt mentális szerkezetnek a néprajzi szempontú elemzése, egyáltalán a felvetése azonban még nem történt meg. Az egykor ellenségesnek tekintett NATO határa a csatlakozást követően immár Magyarország keleti és déli határain húzódik. A szövetségi rendszerhez tartozás nemcsak biztonsági kérdés, hanem a fenyegetettségnek (délen), illetve az alig tisztázható félelmeknek és aggodalmaknak is előidézője (keleten). Az elmúlt tíz év alatt Magyarország három szomszéd állama is alkotóelemeire esett szét: Csehszlovákia, és a Szovjetunió békésen, míg déli határaink mentén elhúzódó háborús viszonyok közepette bomlott fel részeire, illetve zsugorodott öszsze a maradék Jugoszlávia. A háború következtében hagyományos magyar települések lakossága menekült el (például kórógyiak kerültek Magyarországra táborokba, hogy aztán évek múltán visszatérjenek községükbe). Tény, hogy az elmúlt tíz évben csupán a délkeletről határos Románia, illetve a nyugatról határos Ausztria területe és jogállása maradt változatlan. Mindez nem pusztán politikai kérdés: azok a diákok és kollégák, akik családjukat odahagyva jöttek át Magyarországra, hogy a háborús viszonyoktól, a katonai besorozástól megmeneküljenek, egzisztenciális
