Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
MOHAY Tamás: Új kérdések és új határok a néprajzban: az ezredforduló perspektívái
küszöbölni a nyelvi, kulturális, politikai határok fennállásával, mibenlétével és átlépésével járó, sokszor súlyos feszültségeket. Nagy általánosságban igaz, hogy a határok jelentősége az első világháborút megelőző időkben, tehát a Habsburg Monarchia idején egy „közönséges" magyarországi falusi településen a hétköznapi emberek számára aligha volt megfogható. 1920 után viszont az államhatárok egész Kelet-Közép-Európában egyre erősebben befolyásolták az emberek hétköznapi életét. Az utóbbi nyolcvan évben generációk tapasztalata az, hogy erőszakkal átteszik, átviszik őket határokon, vagy hogy megkérdezésük nélkül kerülnek határok másik oldalára. Éppen úgy az is, hogy a határoktól erővel visszatartják őket olyannyira, hogy meg sem közelíthetik azokat (gondoljunk a vasfüggönyre). Mindenütt megerősödtek a nemzetállami törekvések, amelyek célul tűzték ki az államhatárok és a nyelvi-kulturális határok egyre szorosabb közelítését egymáshoz. A belső nyelvi, kulturális, vallási határok már sokkal kézzelfoghatóbbak voltak. Határkérdésekben falvak százaiban, ezreiben zajlottak egymás közötti perek legalább két évszázadon keresztül; ezeknek tanúvallomásai, iratai ma becses történeti és néprajzi forrásanyagok. Erős kulturális határok húzódtak a falvak parasztsága, a városok polgársága és kézművesei, kereskedői, értelmisége között. A főváros gyorsan fejlődő infrastruktúrájával, nagymértékben asszimilálódó német és zsidó eredetű polgárságával szinte külön testnek számított az országban. E közismert összefüggések ismertté válásához a maga eszközeivel hosszú ideje a néprajz is hozzájárult. A különböző határok léte természetesen régóta foglalkoztatta a néprajzot, tudomást vett róla, hogy a határok két oldalán kulturális különbségek találhatók. Azt is mondhatjuk, hogy a néprajzi érdeklődés kezdeteire, mondhatni eredetére nyúlik vissza az a tapasztalat, hogy a „túloldalon" levők mások, mint mi vagyunk. Anélkül, hogy a néprajz teljes tudománytörténetét akár csak utalás szintjén számba vennénk, gondoljunk arra, hogy a népköltészet gyűjtése, feldolgozása, kiadása, összehasonlítása milyen eredményeket ért el az átadás-átvétel határokat átívelő folyamatainak tisztázása során; vagy arra, hogy a regionális tagoltság, a népcsoportok kutatása hogyan bontakozott ki a népkarakterológiáktól kezdve a kulturális area-elméleteken keresztül egészen a néprajzi kartográfiáig, atlaszok készítéséig. Kissé távolabbra tekintve ide tartozik az a tény is, hogy a néprajz a maga eszközeivel és a maga módján szintén hozzájárult határok kijelöléséhez, módosításához vagy igazolásához. Ezt persze a mindenkori politikai helyzet és az erőviszonyok messzemenően meghatározták, eredményeit kétségbe vonták, és sok példát hozhatunk arra is, amikor a szaktudományi érveléseket egyszerűen lesöpörték vagy meg sem hallgatták. Határok átrendeződéséről Napjainkban a határokkal kapcsolatos kérdések új módon vetődnek fel, és ez a néprajzi megközelítéseket is új feladatok elé állítja. A hagyományos néprajzi kutatásnak, amely természetesen tisztában volt határok létével, mibenlétével, még nem kellett szembenéznie olyan folyamatokkal,
