Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
GOMBOS András: Egy eleki táncos egyéniségvizsgálata
SZABÓ Péter és az általa vezetett Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes 1997. október 23-án átvehette a Békés Megyéért kitüntetést. 36 Arról, hogy miért olyan népszerűek az eleki táncok, így vélekedik: „Amikor Gyurinak 37 a fia Aranysarkantyús lett, tovább fejlődött az egész. Az ország területén még jobban elfertőződött az eleki román tánc. Az öreg, első csoportunk is nagyon sok helyre ment, Keszthelytől kezdve Bonyhádig, meg nem is tudom már megmondani, hogy meddig. Odavoltunk Miskolc környékén, Budapesten, átmentünk Jugoszláviába, Ausztriába, Csehszlovákiába. Ez olyan élmény, hogy csokorba sem lehet megkötni, egy egész regényt lehetne róla írni. Én nem sajnálom, hogy életemet, 63 évemet a táncra fordítottam, meg a közösségre, társadalmi órákra, ami oly sok volt. Nem sajnálom, mert amit láttam a táncon keresztül, mert nagyon sokat mentem, 11 országban voltam, ha szabad megemlítenem. Ezt nem tudtam volna elérni, ha nem táncolok. Szerettem a táncot, éltem a táncnak, láttam is, tanultam is nagyon sokat belőle, több embert ismerhettem meg. Mai napig is azt mondom, amíg bírom táncolok, mert szeretem a táncot." Az eleki táncosok közül SZABÓ Péter tánckészlete a leggazdagabb, ő maga így beszél ennek okairól: „Többet dolgoztam ki magamnak. Többet lestem el, még többet akartam tudni." Péter bácsi elmondása szerint komoly „tekintélye" volt a legjobb táncosoknak a faluban: „A fene megette a lányokat. A lányok azzal szerettek a legjobban táncolni, aki a legjobban tudott." Bizonyára az sem elhanyagolható szempont SZABÓ Péter tánckincsének vizsgálatakor, hogy az elekiek közül őt hívták legtöbbször vidéki fellépésekre, tanítani, és ő folytatott legtovább oktatómunkát Eleken is. Arra a kérdésre, hogy milyennek kell lennie annak, aki jól akarja ezt a táncot elsajátítani, Péter bácsi így válaszolt: „Odaadónak kell lennie nagyon, a fáradtságot nem ismerni. Ez a kettő összetartozik. Zenei érzéke legyen. Ha nincs ne is fogjon hozzá... Én nagyon szomorú vagyok, mert vannak olyan emberek, akik tanítják az eleki táncot, és nem figyelnek oda a táncra. Ezt a táncot nem úgy kell tanítani, hogy sarokra táncolunk, meg hogy nagyot durranjon a padló a talpa alatt, hanem talpizommal kell táncolni, nem pedig sarokkal. Aki sarokkal táncol, az nem sokáig fogja a sarkát a padlóhoz verni, mert az előbb-utóbb meg fogja unni. Aki nem talpizommal táncol, az azt sem fogja tudni mi az a tánc. Én úgy tanultam ezt a táncot, hogy amilyen gyors, olyan merev. Az öregek így mondták. Ezt csak szívből lehet táncolni, mert ha nem szívből táncolja, akkor csak tetteti magát. A táncnak nem szabad egybe folyni. Ütemet kell tartani. A nőknél is. A megszakítást nem igen látom sehol. Az is igaz, hogy a zenekar sem adja." Itt érdemes egy pillanatra megállni, és TÍMÁR Sándornak az 1954-55-ben végzett gyűjtése során, az akkori idős táncosoktól egy hasonló kérdésre kapott válaszon elgondolkodni. 36. GOMBOS András 1999.18-19. számú melléklet. 37. GÁL György fia, GÁL László Örökös Aranysarkantyús táncos.
