Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

ZENTAI Tünde: Az ágy és a népi alváskultúra a kora újkorban

AZ ÁGY ÉS AZ ALVÁSI SZOKÁSOK A KORA ÚJKORBAN ZENTAI TÜNDE A középkor talaján a 16. században A középkori végi, újkor eleji népi alváskultúra esetében a legfontosabb kérdés az, hogy milyen a fekvőhely és van-e ágybútor. A válaszadáshoz szükségesnek látszik - legalább nagy vonalakban - áttekinteni a korabeli magyar és európai ágyak típusait, az alvási szokásokat és a lakáskultúra színvonalát, azt a közeget, amelyben létezett, és ahonnan az impulzusokat kapta. Az előadás szűkre szabott keretei miatt azonban most csak e kutatások magyar köznépi vonatkozásairól számolhatunk be vázlatosan. A rendi társadalom írásbelisége természeténél fogva elsősorban az előkelők életkörülményeiről tájékoztat. A népi lakáskultúra jellemzőit a boszorkányperek, egyes oklevelek, leltárak, szótárak szórványos adataiból és képi ábrázolások alapján próbáltuk rekonstruálni. Mivel az egyértelmű bizonyíték kevés, különös súlya van a kortárs írók, HELTAI Gáspár, WATHAY Ferenc és mások általános megjegyzéseinek még ha a véleményt alkotó személy tájékozottsága nem is mindig ellenőrizhető. Számos esetben élnünk kellett a régészeti eredményekre alapozott következtetés és a néprajzi módszerekkel megismert közelmúlt visszavetítésének módszerével. Mit tudhatunk meg a köznép alváskultúrájáról? Bizonyos, hogy az 'ágy' a 16. században még gyűjtőnév. Jelenti az ágyhelyet, az ágyneműt és néha az ágybútort is. Az utóbbit gyakrabban nevezik 'nyoszolyá'-nak. Az „ágyazás" még sok helyen a földre történik (1. kép). A földön vetett ágy, a cama, a gyékény szerepel mind a 15-16. századi írott forrásokban (1533-ig), mind a népi környezetet megelevenítő festményeken. A ház földjén alszanak a prédikátor gyermekei és szolgája Füzesen 1587-ben, a pintérek 1586-ban Bazin várában. Egyes székelyudvarhelyi lakosok 1590-ben a tornácon éjszakáznak, Kolozsváron 1593-ban a vendégül látott házaspárnak a ház földjén ágyaznak, Kadicsfalván 1596-ban hálnak a szoba és az 'eresz' földjén. A 'kiseresz' Kolozsváron is alvóhely 1568-ban. Ugyanitt 1582-ben és 1584-ben a legények, a zsellérasszony a padláson alszanak. 1599-ben egy kolozsvári jobbágy férfi a külső ajtó mellett tér nyugovóra. A Bihar megyei Feketebátorban a legények istállóban töltik az éjszakát. A szükség lakóterekben az ágyazás ekkor még a földön történik, akárcsak Angliában, Skandináviában, Spanyolországban, Franciaországban, a német nyelvterületeken, Kelet-Európában stb. a szegényebbek körében. A magyar adatokból azonban az is kitűnik, hogy legtöbbször vendég vagy alárendelt személy az, aki a földön kap ágyat. HELTAI Gáspár 1552-ben a szalmazsákon - azaz ágy nélkül - alvást a szegénység jeleként értékeli. A földön vetett ágy sokak számára már gúny tárgya, miként Beychy Ambrus 1570-ből levelében olvas-