Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

GULYÁS Éva: A jászkiséri kálvinisták türelmetlenségi pere

szont a pap a halott feje felőli oldalon állt, a közeli rokonok baloldalt, az ismerősök jobboldalt, sőt emlékeztek arra, hogy régen a gyászolók nemek szerint is elkülönültek, baloldalt álltak a női hozzátartozók, jobboldalt pedig a férfiak. ízlésbeli különbségük számos dologban megnyilvánult. A katolikusok szentképekkel, kegyszobrokkal díszítették lakásukat, a reformátusok nem tettek a falra vallási tárgyú képet, kivéve a házi áldást. „Nagyanyám mindig azt mondta, hogy elég a bibliát kitenni a sublót tetejére ahhoz, hogy a szoba legszebb dísze legyen." Népviselet: a református asszonyok a sötét színeket kedvelték az öltözködésben, a katolikusok viszont szívesen öltöttek magukra élénkebb színú ruhákat, kendőket. A református asszony ki nem ment volna kartonruhában az utcára, lealacsonyítónak tekintette, mivel a katolikusok abban jártak hétköznap. A férfiviseletben is voltak különbségek. A katolikus férfiak magas szárú, oldalvarrott csizmát viseltek, a reformátusok rövidebbet és hátul varrottat. A kalapjukat sem egyformán viselték: a katolikusok elöl begyűrték, a reformátusok nem. Népi táplálkozás: a reformátusok a zsíros, nehéz ételeket kedvelték, a katolikus jászok pedig a tejes, habart ételeket fogyasztották inkább. Nyelvjárás: a katolikusok az észak-magyarországi nyelvjárást követik, sok é-vel, j-vel beszélnek: például beütötte helye béütte, a libát nem tömik, hanem temetyik. Vagy: Megkérdezik a jászsági menyecskét, hogy adja a tojást? Ötyivel-hatyával - a válasz. A jászsági nyelvjárás sajátosságait mutatja az alábbi mondás: „Az apátyi patyikában etyörötta fatyüköh." A reformátusok ellenben a tiszántúli nyelvjárást beszélik sok í-vel, például níz, píz, maradik, egíssíg stb. Ügyeltek arra, hogy át ne vegyék egymás nyelvjárását. A gyerekek játék közben könnyen megtanulták egymástól a másfajta kiejtést, aminek a szülők egyáltalán nem örültek. Volt, hogy a református asszony megfenyítette a lányát, ha „jászosan" beszélt. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a felekezeti különbségek sajátos megosztottságot eredményeztek Jászkisér népi kultúrájában. Az archaikusabb műveltséget a reformátusság őrizte meg. A 16. század óta kontinuus középparaszti lakossága egységes kultúrát teremtett, és a jászsági hatásokat nem olvasztotta magába. A katolikus jászok ellenben sokkal expanzívabbak voltak, különböző helyekről költöztek be, felekezeti okok miatt nem tudtak asszimilálódni, ezért a saját kultúrájukat őrizték, és a szomszédos jászsági községekkel élénk kapcsolatot tartottak fenn. Ez az erős felekezeti elszigeteltség csak a 20. század második felében kezdett oldódni, akkor már gyakrabban előfordultak a vegyes házasságok is. Ami az időszemléletet illeti, arról megjegyezhetjük, hogy a 18. századi háromszoros nagy konfliktus, ennek következményei és a reformátusok Jászságbeli állandó zaklatása mély nyomokat hagyott a lakosság emlékezetében. Sokan az eseményekre, azok korára nem biztos, hogy emlékeznek, de mint láttuk, beivódott mai magatartásukba is, és elevenen ható, szokásmeghatározó erő, szabályozza napjainkban is a házasodási kapcsolatokat, noha 1945 után a rendszer vallási közömbössége vagy éppen vallásellenessége sokat oldott ezen. Ezért napjainkban a redempciós ünnepségek és a jász öntudat ismételt felerősödése idején némi közeledésnek is tanúi lehetünk (például a jászok világtalálkozóján, melyet 2000 júni-