Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
VOIGT Vilmos: Természeti környezet, épített környezet - folklórunkban
Ám nem azért mondtam el mindezt, hogy igazat adjak a téma mellőzésének! Éppen fordítva, arra szeretnék hivatkozni, hogy voltaképpen egyszerű módon, ismert forrásanyagból is lehetne foglalkozni e témával. A korabeli német „tájszemléletű" irodalomtörténeti felfogástól befolyásolva, DUKKONY Mária disszertációja {Az Alföld a német irodalomban 1937) azzal foglalkozik, milyen módon is jelenik meg a Magyar Alföld a németek szemében - főként a romantika korában. Tudjuk, a „betyárromantika" kérdéseivel (ugyancsak irodalomtörténeti kiindulással) foglalkozott DÖMÖTÖR Sándor is. Nála viszont nincs ökológiai szempont. További szempontokra bukkanhatunk egy másik mű révén (amely - talán mégsem egészen véletlenül - ismét német-magyar összevetést tartalmaz). HORVÁTH Edith disszertációja: A biedermeier életkép a német és a magyar irodalomban (1936) ugyan elsősorban a német irodalom 1807 és 1860 közti szakaszából sorolja fel a legismertebb irodalmi „életképeket" - ám a párhuzamként megemlített magyar művek skálája igazán széles: az Anyám tyúkjától a csökmői sárkányhúzást leíró novellisztikus rajzig terjed. Köztudott, hogy FRANKENBURG Adolf, majd NAGY Ignác, KUTHY Lajos és mások életképfirodalma milyen sok falusi, vidéki jelenetet mutat be. Az itt szereplő, szinte állandó elemek: puszta, gémeskút, csárda, ménes, a vásár, a betyárok azután gyakorlatilag mindmáig megtalálhatók a magyar irodalomban, a népszínművekben, majd a filmekben is. Innen származik a magyar nóta „természeti környezete", sőt akár a mai „lakodalmas" dalok számos eleme is. Az „életkép" megjelenik a kor festészetében, a folyóiratok, albumok, almanachok és az újságok illusztrációiban is. BARABÁS Miklós, de MUNKÁCSY Mihály több műve is ezt a világot tükrözi. Ilyen szempontból, művészetközi távlatban is érdemes lenne bemutatni ezt a hagyományt. Amikor KRESZ Mária és mások a magyarországi népviseletek történeti rekonstruálásához használták fel a 19. század első két harmadának megjelent illusztrációit, gyakorlatilag megfeledkeztek arról, hogy e képeken a természeti és az épített táj látványait is vizsgálják. Magam ugyan sokkal szkeptikusabb vagyok ezen illusztrációk közvetlen, fotográfia pontosságú táji- és viselettörténeti azonosítását illetően (igen gyakran kész képminták vándorolnak tájról tájra, etnikumtól etnikumig - máskor a színezés mondjuk Londonban készült, és aligha megbízható) azonban a kétféle környezet aránya, beállításmódja mégiscsak a kor ízlését tükrözi vissza. Érdemes lenne e szempontból újból áttekinteni e forrásanyagot! Itt és így persze sohasem az egyes képek, adatok bemutatása az érdekes. Önmagában a szolnoki kikötő, a pesti halpiac, a csárda romjai vagy a rozsnyói szüret ábrázolása sosem hiteles. Ám a sorozatok arányai annál érdekesebbek. Mi látható KUBINYI és VAHOT egész könyvében, ORBÁN Balázs összes képén, a Vasárnapi Újság legalább egy teljes évfolyamában, az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben egy-egy kötetében: hány (és milyen) ház, hányféle (és milyen) erdő, hányszor látható mezőgazdasági munkavégzés, vagy éppen ünnepi szokás ezek az arányok érzékeltetik igazán a kornak a környezetről alkotott felfogását. Olyan forrásanyagot kell így átnézni, amely az elemzés számára megfelelő számú és reprezentatív képet ad.
