Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

KÓSA László: Múlt, jelen, jövő

felől a társadalomnéprajz inkább az életmód-kutatások, kevésbé a folklorisztika irányába mutat affinitást. Azokkal értek egyet, akik a folklórszöveg-kiadásokat is a jelentős teljesítmények között tartják számon. Ezen a területen azonban sosem voltunk igazán szorgalmasak. Nemzetközi viszonylatban, nem hiszem, hogy előkelő helyen állunk. Itt csupán utalhatok arra, hogy a megnövekedett társadalmi igénynek is megfelelve, a közelmúlt két-három évtizedben örvendetesen megsokasodott népköltési és népzenei kötetek, füzetek, gyűjtések, válogatások publikációja. Ezek színvonala sajnálatosan egyenetlen. Nagyon fontos tehát, hogy ha olykor nagy időtávolságokban is, de folytatódik a filológiailag pontos szövegkiadás, a Magyar Népzene Tára és az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény köteteinek megjelenése, végre föléledt több mint fél százados Csipkerózsa-álmából a Magyar Népköltési Gyűjtemény is. Az utóbbiban remélhetőleg belátható időn belül sor kerül 19. századi folklórszövegek kritikai kiadására is. Nem tartom feladatomnak teljes keresztmetszet rajzolását, de fontosságuk miatt meg kell említenem a lassan, késedelmesen megvalósuló katalógusokat, mutatókat, bibliográfiákat. Némi irónia mondatja velem, hogy szerkesztőik és munkatársaik gyakori változása ezeket is csoportmunkákká minősíti. Szó esett eddig a múzeumokról és a kutatóintézetről. Az utóbbi intézménytípussal kapcsolatban emlékeznünk kell egy negatívumra is, a nemzetközi hírű MTA Népzenekutató Csoport megszűnésére, pontosabban a Zenetudományi Intézetbe olvadására. Jóllehet mind a népzene-, mind a néptánckutatás megtalálta helyét az új keretben, a néprajztudomány egy önálló intézménnyel lett szegényebb. A szervezeti változások sajnálatosan lazítottak a néprajz központi intézményéhez fűződő szálakon is. Másfelől ellentmondás, hogy a népzene és a néptánc iránt immár harmadik évtizede tartó eleven közművelődési érdeklődés dacára tudományos kutatásának utánpótlása tartósan gondokat mutat. Végül a legutóbbi évtizedben minden eddiginél kiterjedtebbé vált a néprajz felsőfokú oktatása. Sosem volt a maihoz hasonlóan magas a néprajzi órákat hallgatók száma és megtöbbszöröződtek a diplomát szerzők. A korábban alapított két budapesti, a debreceni és szegedi mellett új létesítmény a pécsi tanszék és Miskolcon a muzeológus-művelődéstörténeti, valamint a vizuális antropológiai tanszék, továbbá a sorba tartozik a budapesti kulturális antropológus oktatás is. Kár, hogy az utóbbi lassan egy évtizede nem tud teljes jogú tanszékké fejlődni. Debrecenben a néprajz középiskolai tanárképes szak. Külön említem a kolozsvári magyar nyelv és kultúra tanszékén folyó néprajzi oktatást, Ezen kívül további egyetemek, tanár-, tanító- és óvónőképző főiskolák tananyagában szerepel a néprajz mint tantárgy. Az adminisztratív és ideológiai korlátok ledőlésével nagyobb, de sajnálatosan még mindig nem eléggé széles lehetőség nyílt az egyetemi hallgatók külföldi részképzésben való részvételére. A minden eddiginél kiterjedtebb intézményrendszer a néprajzi állásban dolgozó kollégák korábbinál nagyobb létszámát is jelenti. Az utóbbi tíz-tizenöt évben a publikálási lehetőségek terén lényeges változások történtek, a hazai kiadás szerkezetének átalakulásával a néprajzi könyvkiadás elvesztette korábbi bázisának nagyobb részét, de sikerült újakat találni és teremte-