Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

KÓSA László: Múlt, jelen, jövő

így értékelhetjük a teljes 20. századot a magyar néprajz nagy vállalkozásainak és teljesítésének koraként. Meggyőződésem, hogy hálás és tanulságos feladat lenne a szakmai közvéleményt megkérdezni vagy megszavaztatni, vajon ki mit ért nagy teljesítményen, akár föltehetnénk a ma oly divatos kérdést, vajon melyik a 20. századi magyar néprajzban a legkiemelkedőbb mű. Bizonyosan érdekes és olykor nagyon eltérő, nem kizárt, hogy személyes érzékenységeket bántó vélemények születnének. Amikor most elmondom az enyémet, kérem, csakis úgy vegyék figyelembe, mint egyet a lehetséges sok közül. Annyiban igyekszem egy elképzelt konszenzust megcélozni, hogy próbálom félretenni - bár ez maradéktalanul nem lehetséges - az egyszemélyi teljesítményeket, helyettük a csoportmunkában készülteket részesítem előnyben, mert azokat föltevésem szerint inkább magáénak tekinti az egész szakterület, vagy legalább annak mértékadó hányada. Előadásom következő része ezzel tudatosan személytelenné válik, célom, hogy ne nevek és egyéni teljesítmények, hanem szintetizáló művek, törekvések, gondolatok és problémák szemléjét nyújtsam. Mindebből következik az is, hogy az intézményekre igyekszem figyelmet összpontosítani. Előre kívánkoznak a sokszerzős, nagy összegző munkák, mindenekelőtt a fél évszázadnyi különbséggel megjelent két kézikönyv, A magyarság néprajza és a Magyar néprajz. Az utóbbi előmunkálataként indult, de teljesen önálló műként készült el a Magyar néprajzi lexikon. Ebbe a sorba tartozik a Magyar néprajzi atlasz is, noha a hivatalos szóhasználat kutatási segédletnek mondja, mégsem kétséges önálló, összegző volta. Századunk második fele három nagy szintézisének tervei tudvalévően 1945 előtt születtek, de a történelmi fordulópont után valósultak meg. Pénzügyi fedezetüket a Magyar Tudományos Akadémia biztosította. Az Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének (korábban csoportjának) irányításával készültek, az egész magyar néprajztudomány több nemzedéke nagyobb hányadának közös munkájaként. Ezek a nagy művek magyar nyelvűségük elszigeteltsége ellenére nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő alkotások. Mindenképpen kívánatos, hogy legfontosabb eredményeiket világnyelven nagyobb terjedelmű magyar néprajzi összefoglalás mielőbb közreadja. A jelentős kollektív teljesítmények sorában tartjuk számon a múzeumi gyűjteményeket és a hosszabb időtartamra készült, nagyobb volumenű kiállításokat. Talán az én nemzedékem az utolsó, amely még egyetemi hallgatóként vagy múzeumi gyakornokoskodása idején személyes élményként tapasztalhatta a váltást, hogy a téeszesítés és a hagyományos paraszti élet vele párhuzamosan zajló gyors összeomlásának éveiben aránylag könnyen lehetett muzeális értékű tárgyakat találni és vásárolni, majd igen hamar vége szakadt ezek viszonylagos bőségének és olcsóságának. Ezzel a mondattal még inkább szeretném kiemelni a néprajzi muzeológia utóbbi három-négy évtizedben elért eredményeit gyűjtés, dokumentálás, földolgozás, kiállítás területén egyaránt. A leglátványosabb és legnagyobb súlyú munka épp ide, Szentendrére, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba összpontosult. Létrejött a második országos néprajzi gyűjtemény, az immár európai hírű központi magyar skanzen. A további öt nagyobb regionális szabadtéri gyűjtemény és