Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

K. Csilléry Klára: 17. századi köznépifestett ládák Erdélyből

2. kép. Láda, komáromi (Komarno) asztalosmunka, részlete. Lelőhely: Jászárokszállás, 18. sz. vége. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum ládájára viszont csupán 1618-ból tudok adatot idézni; ámbár nem tartom lehetetlennek, hogy a boszorkánysággal vádolt, Pozsony megyei, nagymácsédi (Veká Maca) módos gazdaasszony, Boczko Jánosné még a 16. század végén kapta a ládáját, amelyet ez alkalommal átkutattak.

7 Meglehet másrészt az is, hogy az a példány, melyben az előbbiekben említett medeséri jobbágy az 1595-ben történt hatalmaskodás idején zabot tartott, egy, az eredeti szerepéből már kikopott menyasszonyi láda lehetett. A ládák szélesebb körű terjedésének, tömegtermékké válásának le jfőbb bizonyítékai a vásárokon való árusításukra vonatkozó adatok, minthogy az elithez tartozók a rangjukhoz illő kivitelezésű példányokat minden bizonnyal rendelésre készíttették. A köznép viszont, ha akadhatott is körében eléggé vagyonos, aki asztalostól tudott ládát rendelni, nagy többségében bizon a a vásárok kínálatából válogatott. A vásári árura természetesen nem csupán a xoznép volt vevő. Az első idevágó adat is, 1528-ban, a nagyszebeni (Sibiu) kórház számadásában szerepel; ahol is ládákat illetően négy vásárt sorolnak fel: Szentá^ -ta (Egetten, Agnita), Segesvár {Schesburg, Sighísoara), Szászváros [Brasz, Oi- Jie) és Alvinc (Alwyncz, VinjLi de Jos).

8 A vásáron árusított ládák közt a legolcsóbbaknak. a tömegárunak a megjelölésére úgy látszik korán általánosult a vásári láda elnevezés. Az asztalosok emellett másféle darabokat is kínálhattak a köznépnek, ezek az előbbiekkel szemben 7. SCHRAM Ferenc 1982. 229., 232. 8. CAPESIUS, Roswith 1977. 177., 171. jegyzet.