Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Zentai Tünde: Térhasználat az erdélyi magyar parasztházban

TÉRHASZNÁLAT AZ ERDÉLYI MAGYAR PARASZTHÁZBAN ZENTAI TÜNDE Az előadás témája az újkori népi lakóház. *A kormegjelölést széles értelemben használjuk, a 16. századtól napjainkig. A térhasználat fogalom bevezetésével a lakáskultúra komplex elemzésének igényét kívánjuk érzékeltetni. Az épített tér formai-szerkezeti elemeinek-, és a rendeltetés, a belső tartalom egymást feltételező alakulását próbáljuk szemléltetni. A lakáshasználat módja és változása szorosan összefügg a ház alaprajzával, tüzelőszerkezetével és az adott ökológiai (építőanyag, klíma), történelmi (társadalmi, gazdasági, családszerkezeti stb.) körülményekkel. A népi építészet és az épületbelső tárgyi világának, használatának a kutatása általában külön szálon fut, ezúttal azonban a ház és a lakásbelső fejlődésének kölcsönhatását vizsgáljuk. Tanulmányunk kísérleti vázlat csupán, amit a további kutatások adatai hivatottak kitölteni. A történeti szemlét a középkor végi helyzetkép felidézésével kezdjük, majd a néprajzi ismereteket szembesítjük a levéltári források bizonyítékaival. Áttekintjük a 19. századi hagyományos parasztház lokális típusait, s ezután szemügyre vesszük a domináns elemek és megjelenési formák előzményeit a 16-17. századi források tükrében. Az építészeti sajátosságok mellett figyelmünket arra összpontosítjuk, hogy mi van az épületben, és hogyan élnek benne. A kora újkori századok esetében alapvetően két forráscsoportra támaszkodunk, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárra és a boszorkányperek vallomásaira. Szerény munkánk egyben tisztelgés SZABÓ T. Attila páratlan műve előtt. A monumentális és még hasznosításra váró Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a műveltségnek olyan tárháza, amely a lakáskultúra fejlődését is új megvilágításba helyezi. Itt kell megjegyeznünk, hogy a korai írott emlékek természetéből fakadóan, az adatok többsége a társadalom magasabb rétegeire vonatkozik, a köznépi adatokat igen nehéz azonosítani. Különösen igaz ez a 16. századra vonatkozóan. Következésképpen a Szótörténeti Tárból sokszor csak a népi jelenségek előképeit tudjuk idézni. A boszorkányperek esetében a disztinkció könnyebb, mert a vallomástevők zöme a nép köréből származik. A 18. századi állapotok bemutatásában a fő tendenciák megjelölésére szorítkozunk, mert ebből az időszakból olyan bőséges anyag áll rendelkezésünkre, ami külön monográfia kereteit igényelné. Az lakóház kora újkori fejlődésének jellemzése után visszakanyarodunk a 19. századi parasztházakhoz, és a berendezés, a lakáshasználat oldaláról közelítjük meg a lakáskultúra alakulását. Végül nyomon követjük a hagyományok elmúlását és az új lakásminőség elterjedését a 20. században.