Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Zentai Tünde: Térhasználat az erdélyi magyar parasztházban

1. kép. Szobasarok kandallóval. Kalotaszeg. Fotó: HARANGHY Gyula 1919. Néprajzi Múzeum A19-20. századi lakáskultúráról szólva kiemeljük Kós Károly szinte egész Erdélyt felölelő kutatásait, ami SZABÓ I Attila művének méltó néprajzi párja. Útmutató példaként hivatkozunk továbbá K. CSILLÉRY Klára monográfiáira, amelyekben a lakáskultúra elemeinek történeti interpretálása mindig az életmód szerves egységében tárul föl. A középkor végén a faluásatások és az okleveles források tanúsága szerint a köznép tehetősebb rétegei már két-három helyiséges házakban él. Többé-kevésbé megoldódik a lakótér füstelenítése.

1 A 15-16. századra az igényesebb házak szobából, pitvarból és kamrából állnak. A lakás tiszta levegőjét a Kárpát-medence középső részein a kívülről fűtött kemencék biztosítják. Az erdélyi házfejlődés azonban külön utat jár be. A Nagy Magyar Alföld szélétől keletre fekvő területek házaiban a nyílt tűzhely fejlődik tovább füstfogós kandallóvá. Az alaprajz is másként alakul, különösen Erdély déli és keleti tájain. A Székelyföldön és a vele szomszédos, fenyőfából építkező vidékeken már az újkor elején tapasztalható a lakóházak kétsorossá bővülése, részben a házhoz toldott eresz füstházra és pitvarra osztásával, részben a lakóhelyiség hátsó felében leválasztott kamrával. Ha a 16-17. századi házra vonatkozó írott emlékeket összevetjük a néprajzi megfigyelésekkel, a régi formák szívós továbbélését tapasztaljuk, egészen a 20. századig, avagy megfordítva, a századunkban meglévő jelenségek korai előfordulását. * Az előadás az OTKA által támogatott kutatási program T 026163 eredményein alapszik 1. BALASSA M. Iván 1985. 75.; BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1987.; SZABÓ István 1969. 41. stb.