Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Gaiu Cornel -Popescu-Dolj Serban: Egy erdélyi vegyes lakosságú falu építészete. Esettanulmány: Cegőtelke

1. kép. Cegőtelke, jellegzetes román lakóház A 19. század végén a faluban 96 háztartás volt, amelyben 180 román, 304 magyar, 1 szász és 14 zsidó élt. 1919-ben 169- román és 411 magyar volt a faluban. Az 1930-as népszámlálás 504 lakost jegyez fel, ezek közül 115 román és 380 magyar. A falu dombvidéken fekszik, meredek lejtőktől, erdő borította domboktól és szakadékoktól körülvéve, emiatt a legfőbb megélhetési forrása a gyümölcs- és a szőlőtermesztés, valamint az állattenyésztés. A gabonatermesztésre alkalmas földterületek csak az alacsonyabban fekvő teraszokon vannak, a falutól délnyugatra. A határ kiterjesztésének korlátozott volta és a föld gyenge minősége miatt a csekély kiterjedésű település demográfiai fejlődése ingadozó és szerény keretek között maradt. A DNy-ÉK tengely mentén fekvő útifalu nyújtott, halmazos település, 130 m szintkülönbséggel a falu alsó és felső része között. A domborzat egyenetlen volta tekervényessé teszi a falu sok ponton megtörő főutcáját, összefüggő homlokzatok, keskeny és mélyen benyúló telkek, magányos házak kertes és tágas udvarokkal váltakoznak. A falu újabb része a DK-ENy tengely mentén alakult ki, a domb alján, amelyen a falu fekszik. Vegyes lakosságú település, amely nem tagolható világosan különváló román, illetve magyar részekre. Kizárólagosan a románokra jellemző az a telekbeosztás, melyben az épületek egymásra merőlegesen helyezkednek el, a ház rövidebb oldala néz az utcára, ritkábban párhuzamos az úttal, a melléképületek oldalt vannak, a pajta az úttal párhuzamos. A magyarok a telek három oldalának beépítését kedvelik, ahol a ház hosszanti oldala az úttal párhuzamos, a melléképületek