Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
TAKÁCS Miklós: Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században (Kutatási eredmények és további feladatok.)
hasonlóan az agyagba vájt vagy épített változat időrendje is elég határozottan rajzolódik ki. Egy, két vagy esetleg három kivételtől eltekintve a szakirodalom alapján feldolgozott 65 vagy általam személyesen feltárt kisalföldi agyagkemencés veremházak - ilyenek például Győr-Palotai út 3. obj.; MénfőcsanakSzeles-dűlő 32. obj. (3. kép); Lébény-Kaszás-domb 259. obj.; Lébény-Billedomb 133., 218. obj. (4. kép) - mind az Árpád-kor középső vagy kései szakaszába tartoznak, azaz a 11-12. század fordulója és a 14. század közepe közé keltezhetők. A kivételek számának megadásában érzékelhető bizonytalanság a rendelkezésre álló leletanyag, főként edénytöredékek csekély számát vagy rossz keltezési lehetőségeit tükrözi vissza. Ennek következtében csak a magyardiószegi (Sládkovicovo, Szlovákia) agyagkemencés házat 66 lehet egyértelműen a 10-11. századra keltezni, mert annak betöltésében a korszak egyik legjellemzőbb edénytípusa, az ún. bordás nyakú edény egy peremtöredéke 67 is előkerült. A répcew'si, 68 illetve Ménfőcsanak-Szeles-dűlő 32-es számú agyagkemencés ház esetében azonban nem járhattam el hasonló határozottsággal, mivel mindkettőből csak igen kevés és nem túl jellemző kerámia került elő. A kisalföldi veremházak agyagkemencéi méreteik, alakjuk és felépítésük vonatkozásában igencsak hasonlóak. Nagyságuk általában egy méter körüli, kör vagy ritkábban ovális alakú sütőfelületük szinte mindig gondosan tapasztott, és jól át is égett. A tüzelőtér feletti boltozat pedig - ha össze nem omlott részei alapján formája kikövetkeztethető - MÉRI István kifejezésével 69 élve, általában cipó alakú volt, azaz a szájnyílás közelében alakja a félgömbhöz hasonlított, a sütőfelület belseje feletti részeken viszont egyre laposabbá vált. A közelmúltban BALASSA M. Iván igen nagy hangsúlyt fektetett a kemence házon belüli helyzetére, amellett érvelve, hogy a 12. századtól e tüzelőberendezés kiszorul a lakótérből. 70 Azaz, felfogása szerint a veremház sarkába épített agyagkemence lenne a korábbi, a ház falába vájt forma pedig a későbbi típus. Az általam átvizsgált kisalföldi agyagkemencék közt azonban ilyen szabályosságot felfedezni nem tudtam. így például a 1011. századi Ménfőcsanak-Szeles-dűlő 32. obj. (3. kép) igen kis anyagkemencéjét belevágták a ház sarka mögötti agyagfalba, a 13. század eleji KajárpécPokolfadombi 86/1. ház kemencéjének viszont csak a hátsó részét vájták a ház kötött, iszapos földfalába, elejének boltozatát pedig külön megépítették agyagból. Végezetül, az igen kései, 13. század végi vagy 14. század eleji Lébény-Kaszás-dombi 218. ház kemencéje (4. kép) teljes egészében a ve65. A kisalföldi agyagkemencés veremházak közül aránylag jól keltezhető például a KajárpécPokolfadombi 86/1. ház: TAKÁCS Miklós (megj. előtt); Szempc (Szene) -Szentmárton-pasienoki: MINÁÖ, Vladimír 1981. 489., 2. ábra; valamint a magyardiószegi 1. ház: TOÖIK, Anton 1992. 210-212., 144. ábra. 66. TOÖIK, Anton 1992. 210-212. 121., 144. ábra. 67. TOClK, Anton 1992. 145., 4. ábra. 68. NOVÁKI Gyula 1956. 51-52. 1. kép. 69. MÉRI István 1964. 10. 70. BALASSA M. Iván 1985.64. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a koncepcióját ért bírálatok hatására egy újabb munkájában e vonatkozásban már jóval óvatosabb: BALASSA M. Iván 1989. 121.
