Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

GUDMONNÉ Fülöp Ilona: Népi építészet a Kisalföld északkeleti felén

\ 5. kép. Deszkaoromzatú ház, Szímő, 1986. GUDMON Ilona felvétele. több rétegben sárral betapasztották." Az ilyen fal előnye, hogy árvíz esetén a ház nem dől össze, a víz az egyik oldalon be--, a másikon kifolyik, s csak a tapasztást mossa ki. Századunkra az általános építési technika a talajminőségtől függően a vert (temetett, döngölt, tömött, törött fal, szlovákul: nabíjanina, nabíjanica) és a rakott sárfal (fecskerakás, sárfal, rakott fal, szlovákul: vykladanina) lett. A vizsgált terület falvainak többségében századunk elején a vert fal volt csaknem kizárólagos, a rakott fal újabb eredetűnek számít. A rakott sárfal az Alsó-Nyitra menti településeken nem honosodott meg, a Zsitva mentén az I. világháború után, a Nyitra felsőbb szakaszán pedig csak a két világháború között, sőt után kezdték nagyban alkalmazni. A vert fal alá századunk elején már általában kis alapot is ástak, amibe a kiásott földet visszadöngölték. A vert fal készítéséhez agyagos föld kellett, amit közeli agyaggödrökből szereztek be. A faltömő munkások csoportja általában a családból, a rokonságból állt össze. A munkához legalább három emberre volt szükség, - ilyenkor egy hordta és dobálta a földet, a másik kettő pedig döngölte, de gyakoribb volt a 10-12 emberből álló csoport. Az alap visszadöngölése után összerakták a deszkázatot. A fal szélességének megfelelően oszlopokat, karókat, horogfákat ástak le egymástól 60 cm-es távolságra, majd ezek közét az egész ház körül kizsaluzták. A horogfákat a deszkázat fölött lánccal, kötéllel vagy dróttal összekötötték. A két deszka közé