Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

GUDMONNÉ Fülöp Ilona: Népi építészet a Kisalföld északkeleti felén

6. kép. Kamocsai ház, 1987. GUDMON Ilona felvétele. lapáttal hányták az „eleven földet", majd „tömbőfával", "döngölővel" keményre döngölték. A sarkokba, hogy ne repedezzenek, venyigét is tettek. Egyszerre 20-25 cm magas réteget döngöltek le. Amikor a deszkázat köze megtelt (ez általában két „tőtés"), a deszkákat feljebb húzták és döngöltek tovább. A döngölt falnál az ajtók és ablakok helyét általában nem hagyták ki, hanem a fal kiszáradása után fejszével, csákánnyal utólag vágták ki. Amikor a fal teljes magasságában elkészült, eltávolították a deszkázatot és a karókat, majd a falat ásóval fentről lefelé egyenesre vágták. A rakott sárfal készítéséhez is agyagos föld szükséges. A Nyitra- és Zsitva menti szlovák falvakban alapok nélkül is épült, másutt „fél ásóra ástak le", míg a homokos talajú Kamocsán 1 méter mély alapot ástak, amibe visszadöngölték a földet. A beszerzett agyagos földet az udvaron szétterítették, meglocsolták, szalmát, töreket szórtak bele, majd lovakkal vagy tehenekkel meggyúratták. Másnap a kijelölt falak helyére villával hányták a sarat. A fal három „rakásra", három „ve/eszfából" épült fel. Legmagasabb az alsó réteg volt (100-120 cm). Egy hétig száradt (jó idő esetén), majd ráhányták a második réteget, ami az előzőtől kicsit alacsonyabb volt. Az utolsó, a legalacsonyabb réteget 1-2 hét száradás után rakták fel.