Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

K. Csilléry Klára: Stíluskorszakok a Dél-Dunántúl népi építészetében

kezdeteinek és lefolyásának a kérdése vetődik fel. Felötlik, hogy vajon a 18. századbeli, uradalmaktól és királyi rendeletek által is szorgalmazott áttérés a „szilárd anyagból" való építkezésre, ami általában földfalak alkalmazását jelentette - miként azt a ZENTAI Tünde által feltárt 1785-86. évi baranyai felmérés jelzi

30 -, nem hozta-e magával a bolthajtásos tornácok igénylését is? A datált épületek alapján ítélve azonban, a reneszánsz jellegű tornác inkább csak tetemes késéssel válik tartozékává a Dél-Dunántúl módos parasztházainak (4. kép).

31 A retardációban nagymértékben részesek lehettek a példát mutató rétegek. Ők is megkésetten és sokáig építkezhettek ilyen módon. Hiszen bármely stílus csak addig képezhet követendő ideált, amíg élő, amíg az azt befogadó közösség érvényesnek, korszerűnek érzi. Más kérdés a reneszánsz stílus hatása a fából faragott tornácoszlopokra. Ilyen tagadhatatlanul létezett, de BALOGH Jolán a fa tornácoszlopok összességét a reneszánsz baluszteroszlopból, orsókőből származtatja.

32 Ám mint az előzőkben rámutattam, a tornácoszlop, akárcsak a BALOGH Jolán által ugyancsak reneszánsz újításnak tartott mellvéd

33 megvolt már a gótika idején is. Megítélésem szerint a talpasházak oszlopainak a faragása sok gótikus vonást mutat. Elég egy pillantás Marchiai Jakabnak szegedi gvárdián korából, a 15. század derekáról megőrződött karosszékére

34 és a déldunántúli talpasházak valamelyikére (2. kép), hogy megérezzük a hasonlóságot. Megfogalmazásában már barokkosán áramló az a tarkavirágos, szabadon indázó ornamentika, mely a bevezetőben említett páprádi ház oromfalán a feliratot és a padlásablakokat keretezi (1. kép). Magának ennek a festett díszítménynek a hovatartozását TÓTH János és TOMBOR Ilona kutatása alapján már ismerjük: az 1793-1823 közt Vajszlón működött Gyarmati János asztalosmester kezét d ícséri, aki 1833-ban a kovácshidai, 1834-36 közt pedig a kórósi karzatmellvédet, illetve ugyanitt a mennyezet újabb részét is virágozta.

35 1814-ből datált ágy is ismert tőle,

36 egyéb bútorok mellett. Ám, hogy a mai ismereteink szerint egyedülálló páprádi homlokzatfestés egykor valóban egyetlen lett volna - ami a népművészeti gyakorlat ismeretében nehezen képzelhető el - vagy több-kevesebb községre kiterjedő helyi stílusnak a magányosan fennmaradt emléke-e, ma már nem tudható. Sokan rámutattak már, hogy a barokk stílusnak a magyar népművészetre kevés hatása volt. A népi építészetben azonban, így a Dél-Dunántúlon is, a kosáríves tornácon kívül, melyre egy látrányi ház (Somogy m.)

37 kellő példaként szolgálhat, látványos hagyatékai a stílusnak a mozgalmas körvonalú oromfalak. 19. századi kedveltségüket példázza Kopácson (v. Baranya m.) Cövek János 1860-ban emelt háza és kisháza (5. kép). 30. ZENTAI Tünde 1989a. 15-17. 31. Lásd pl.: ZENTAI Tünde 1980. 102. 32. BALOGH Jolán 1967. 120-137.; az oszlopok faragását a református fejfák formakincséhez hasonlítja: TARJÁN Gábor 1982. 239. 33. BALOGH Jolán 1967. 121. 34. Lásd pl.: K. CSILLÉRY Klára 1989. 1-2. kép 35. TÓTH János 1961. 62-63. lap, I. tábla, 73-74. kép; TOMBOR Ilona 1968. 41-43., 146-147.. 152-153. lap, VIII. tábla 36. MALONYAY Dezső 1912. 710. kép („Sárközi ágy" aláírással) 37. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 260. kép