Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Sabján Tibor: Középkori elemek népi cserépkályháinkon

10. kép. Szemeskályha a Balaton-felvidékről. (TÓTH-NÁSZAY 1936 után). A csempés lábazatú kályhák a 19. század második felében kezdenek elterjedni, de általánossá sehol sem válnak. A korábbi kályhás gyakorlatban előzményeik nincsenek csakúgy, mint azoknak a bádogsütőknek, melyeket a század végétől építenek a kályhák felső részébe. Bár a mesterség révén középkori kapcsolatai vannak, de újabb eredetűek a parasztság által használt táblás kályhák és a csempekályhák. A nagyméretű és síklapú csempék használata a 16. század elején kezdődik el a fajanszkályhákkal, de Magyarországon csak a 17. században mutatható ki a táblás kályhák szélesebb körű elterjedése. A parasztság a 18. és a 19. század folyamán veszi használatba ezeket a kályhákat. A csempekályhák a 19. század második felében terjednek el, formájuk, csempéik, díszítményeik a szériagyártás igényei szerint alakulnak. A paraszti lakáskultúrába csak a 20. században kerülnek be olcsóbb példányaik.