Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Magyar Kálmán: Árpád-kori és középkori lakóházak Somogy megyében

Úgy tűnik, hogy a magyarországi régészeti szakirodalom az Árpád-kori falvak és települések nélkülözhetetlen háztípusának az egy vagy többsejtű, kemencés házat tartja. BÓNA István is úgy véli, hogy „maradt századokon át a veremház" . . . ugyanakkor „nem a veremház "retardált" hát szívósan, hanem az osztálykülönbségek! Szerinte tehát nem lehet arról sem szó, hogy a tégla- vagy kőépítkezésekhez "nem értettek", tehát technikailag lettek volna elmaradva."

25 Mégis Somogy megyében a középkori falvak, valamint a nemzetségiispánsági központok településhelyein - legalábbis a szakirodalom szerint eddig csupán külsőkemencéket, illetőleg azok gödör, veremrendszerét találtuk volna meg? Úgy tűnik, hogy igen! Vagy mégis BAKAY Kornélnak lenne igaza, aki ezeket csupán olyan sütőházaknak nevezi, amelyek kívül voltak a gyúlékony fa, illetőleg gerendaházak közeléből? Nagyon reálisnak látszik, hogy ilyen jellegzetes, szállítható Árpád-kori talpas vagy nagyméretű boronaházak létezhettek Pusztaberényben, Kaposmérőben, Kaposvár 61 -es útnál, Bodrog-Bűn, Babócsán, Somogyváron és Segesden is. Ezek lehettek a fában gazdag Somogy egyszerűbb néprétegének a korai lakóházai. (Jó példa erre a mocsári sziget: Fonyód-Bélatelep 9-13. századi gerendaépítése!) Meg kell jegyeznünk, hogy a fonyódi lakosság fejlett földművelést, gyümölcstermesztést és állattenyésztést is folytatott, szemben a Fonyód-fácánosi terület külsőkemencés (FITZ Jenő szerint!) veremlakásokban élő Árpád-kori népével! Mindenesetre egyet kell értenünk BÓNA István, de BAKAY Kornél azon véleményével, hogy a veremházak Árpád-kori megléte, vagy meg nem léte, nem technikai tudáshoz, ismerethez, hanem a táj, az ott élő ember gazdasági arculatához köthető!( A földművelő, gyümölcstermelő és fejlett állattenyésztést folytató fonyódi szigeti dombháton élők - a vizenyős területen - nyilván csupán gerendaházakat építhettek. Bodrog-Bű, Babócsa, Segesd és Somogyvár nemzetségi központjában a szolgáltató népek, vagy a mezővárosok népei nyilván ugyanezt a szintet, vagyis a gerendaépítkezést (illetőleg a tégla-, szórvány paticsépítkezést is!) folytathatták. Ezeknek sajnos (ahogy BAKAYKornél, PARÁDI Nándor is állítja, és mi is tapasztaltuk!) nem maradt meg a biztosan az Árpád-korra datált típusa, vagy maradványa! Mindenesetre az több mint érdekes, hogy a középkortól (a 14—15. századtól) ezek a somogyi földbemélyített sütőházak, (legalábbis eddig!) biztosan datált formában nem kerültek elő. Ha az Árpád-kori gerendaházak mellett megvoltak a földbemélyített sütőházak Somogyban, akkor miért múlt el a divatjuk később? Fontos kérdés ez is! Mint az is, hogy általános lett-e itt a téglaépítkezés a 14. századtól? A kemencét (kemencéket) az ilyen téglaházakban tűzmentesen is elhelyezhették, használhatták is. 1616-ban Dörgicsén 5 boronaház szerepel egy fedél alatt.

26 25. BÓNA István 1988. 3-4. 406., 409-41 1. 26. MAGYAR Kálmán 1983. 44. Középkori talpasház volt Balatonszentgyörgyön, lásd ehhez MÜLLER Róbert 1972. 197.