Cseri Miklós, Balassa M. Iván, Viga Gyula szerk.: Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében - A Miskolcon 1989. május 15-16-án megrendezett konferencia anyaga (Miskolc; Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Herman Ottó Múzeum, 1989)
Kecskés Péter: A mezővárosi lakóházak alaprajzi típusai Észak-Magyarországon
vármegye egyensúlyában és a Rákóczi-domínium érdekeinek érvényesülésében, majd a 18. században a „habsburg urak" refeudalizációs törekvéseinek ellensúlyozásában. 24 d) E mezővárosok elsősorban szőlő- és borkultúrával kapcsolatos lehetőségeik védelmében városonként vagy városcsoportonként statútumokat hoztak, így a Submontanum 10 illetve 12 oppiduma a 17-18. században többször kinyilvánított joga szerint: „az egész Hegyalján eleitül fogva a sült jobbágy is pénzen vett magának házat, földet és szőlőt". 25 Azonban a „tokaj-hegyaljai jog" a földesúri korlátozások miatt nem érvényesülhetett akadálytalanul, de a szőlőbirtoklásban a helyiek előnyét tudták biztosítani ugyanúgy, mint a mátraalji és Eger völgyi mezővárosokban. - Mezővárosi jogi keretek között működtek azok a szőlőművelő vagy kapás céhek is, 26 amelyek a napszámbér és a művelésmódok egységességét biztosították, de bölcsői és hordozói voltak annak a „történeti mi" tudatnak, ami elválasztotta őket környezetüktől. E kulturális különbségek megmutatkoztak a mezőváros és a környező falvak viszonylatában, de a rivális oppidumok vonatkozásában is. Tárgyi bizonyítékai ennek a 16-17. században kialakult lokális összefüggő mezővárosi kultúrák, amiknek jelzőkarói: szőlőmetszőkések, szőlőkapák, borűrmértékek, puttonyformák, kád- és hordótípusok, de viseleti darabok is. 27 e) Mezőváros-fejlesztő erőként hatott a szerzetesrendek (főként ferencesek) megjelenése a gazdasági-társadalmi kohéziós hatása. Szinte máig ható megőrző tényezőként kell értékelni azokat a 16., majd a 18. században alapított confraternitásokat (vallásos társulatokat, „szőlőműves céheket"), amelyek a városnegyedek „belső" erkölcsi felügyeletét látták el, s a családoknak egymást segítő karitatív támaszt jelentettek. 28 f) Bár a vizsgált mezővárosok társadalomtörténeti keresztmetszetét - a szinte helyiségenkénti külön adottságok és alakulások miatt - nehéz egységes képbe foglalni, szükségesnek tartjuk, hogy néhány, a 18-19. századi fejlődést jellemző megjegyzést tegyünk. A mezővárosok társadalmának piramisán legalul a zsellér jogállásúak álltak. Ebbe az igen jelentékeny rétegbe tartoztak a „bérmunkás" kapások, a bérlő vagy birtokos zsellérek, a céhes iparosok jelentékeny része, az eddig kevés figyelemre méltatott fuvarosok, a zsellérség jogállását - szántóföld hiányában illetve túlnépesedés következtében - önként vállaló jobbágyok. A mezővárosok gerincét a telkes jobbágyok tartották, a többnyire tősgyökeres szőlőbirtokosok, céhes iparosok és kereskedők, vagy ahogyan néhol neveztették magukat: polgárok. Mivel a szabad polgári fejlődés járhatatlan volt, néhányan a nemesség felé vivő utat választhatták, többségük azonban megmaradt városi jogait félő és féltő oppidánusnak. - A nemesek rétege is igen tagolt képet mutatott a helybéli taksás, kis24. FÜGEDI Erik 1979.26-30.; SZAKÁLY Ferenc 1984.148-160.; OROSZ István 1960.51-57. 25. A tokaj-hegyaljai törvények szövegére: KALMÁR János 1968. 145-153.; PAP Miklós 1985. 63-73. 26. A statútumok értelmezéséhez: OROSZ István 1960. 3-4.; KECSKÉS Péter 1985. 81-82. 27. Elméleti szempontból: SZILÁGYI Miklós 1980. 172-175.; A szőlőkultúrára vonatkozóan: KECSKÉS Péter 1984.; tokaj-hegyaljai viseleti különbségekhez: Pap Miklós 1987. 28. A ferencesek gazdaságfejlesztő és népesség-összefogó hatása kevéssé feltárt (Vác, Szécsény, Eger, Szendrő, Sárospatak, Nagyszőlős). Gyöngyösre vonatkozóan: SZAKÁLY Ferenc 1984. 172-175. és KECSKÉS Péter 1985. 81-83.
