Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Szilágysági lakóházak és gazdasági épületek az 1960-as években a Magyar Néprajzi Atlasz tükrében
Paládi Kovács Attila SZÍ LÁGYSÁGI LAKÓHÁZAK ÉS GAZDASÁGI ÉPÜLETEK AZ 1960-AS ÉVEKBEN A MAGYAR NÉPRAJZI ATLASZ TÜKRÉBEN A Szilágy, Szilágyság tájnevet már a középkori források említik, előbbi változata települések neveként is gyakori. Hozzávetőleg a Réz- és a Meszes-hegység, nyugaton az Érmellék, keleten a Szamos folyó által határolt dombsági táj neve.1 Északon Szatmár megye síksági vidékével határos és az Ér felső vízvidékének falvait (például. Érmind- szent, Érszentkirály) is magába foglalja. Ezért írhatta Ady, hogy „Hepehupás, vén Szilágyban, Hét szilvafa árnyékában, Szunnyadt lelkem ezer évet... ” Szilágy vármegye valójában csak a polgári korszakban, 1876-ban jött létre a korábbi századokban létezett Közép-Szolnok megye és Kraszna megye összevonásával. Hozzácsapták a Kővár-vidék határos részét is és még egy-két falut a szomszédos megyékből. A tájnév és a megyenév a Tövisháton folydogáló Szilágy-patak nevére vezethető vissza. A Szilágyságnak ismert dombvidék valójában vízválasztó a Szamos, a Kraszna és a Körös-Be- rettyó vízvidékei között. Több jellegzetes kistáját tartja számon az ott élő nép, amit a világi és egyházi hatóságok területi szervezetei is követtek. Elsőként említendő Kraszna vidéke, az 1876-ig létező Kraszna vármegye területe a Réz- és a Meszes hegység ölelésében, Kraszna központtal. Mellette Szilágysomlyó és Zilah emelkedett városi rangra. Másik jellegzetes, archaikus kultúrájú kistáj a Tövishát, a Szilágy-patakkal. Régebben Hadad, újabban Szi- lágycseh a városi központja. Harmadik elkülönülő körzete a Felső-Berettyó-mente, a folyó felső vízvidéke, Szi- lágynagyfalu és Berettyószéplak központi településekkel. Jellegzetes kistája az Érmellék felső, Tasnád vidéki része is, melyhez csatlakozik a Kraszna Alsószopor és Ákos tájékán kitáguló völgye. Az első világháború előtt Szilágy megyének hat járása volt: l/krasznai, 2/szilágycsehi, 3/szi- lágysomlyói, 4/tasnádi, 5/zilahi, 6/zsibói. A Szilágyság népe élénk gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn a szomszédos megyékkel, különösen Szatmár, Bihar és Kolozs megye vásári központjaival. Jellemző példája a megyén kívüli kapcsolatoknak, hogy a krasznaiak nem annyira a tőlük alig tizenhat kilométerre fekvő Szilágysomlyóra jártak vásárba, pedig oda az út is könnyebb volt, hanem Bánffyhunyadra, ötven kilométernyire.1 2 Szilágynagyfalu népi építészetén az Alföld falusi lakóházainak mintája észlelhető, a tornácos, oszlopos házak terjedése részint a nemesi udvarházak, részint az alföldi kőművesek hatására vezethető vissza.3 A lakóházak építésmódja A Szilágyság népi építészete számos karakteres vonást őrzött meg az 1950-60-as évekig. Ezek egy részét már KOS Károly megfigyelte és dokumentálta a táj magyar népművészetét megörökítő monográfiában. Terepmunkálataiból azt szűrte le, hogy a szilágysági falvakban egészen a második világháborúig a talpakra épített gerendavázas, paticsfalú, támasztott szarufás és rozs-zsúpfedelű lakóház volt az uralkodó. Érzékelte a pitvar tároló és átjáró szerepkörét is: „A pitvarban az ajtó mellett, a kisház felőli sarokban áll a hijúba szolgáló létra, míg a másik oldalon a befúrt lábú vízpad a kártyákkal, vedrekkel. Tovább a külső fal mentén áll a lisztes- és gabonáshordó vagy edény, illetve a bükkfa szekrény vagy fenyődeszka hombár.”4 A házalaprajz és a tűzhelyek formája, elhelyezése, illetve a füstelvezetés módja, miként a falazat és a tetőzet anyaga, építésmódja is egy tágabb térségi keretbe helyezi a szilágysági hagyományos építészetét. BARABÁS Jenő a Magyar Néprajzi Atlasz (a továbbiakban MNA) dokumentációja és a gyarapodó szakirodalom alapján már megállapíthatta az ún. „szamosi házterület” lényegi ismérveit és földrajzi elterjedtségét. A korábban BÁTKY Zsigmond által körvonalazott északi, alföldi és erdélyi tűzhelyek és háztípusok érintkező körzetétől (Abaúj- Zemplén) eltekintve, BARABÁS Jenő jellemezni tudta az MNA térképeken körvonalozódó, addig nem észlelt házterületet, aminek a nevét kereste.5 A partiumi, nyugat-erdélyi vagy szamosi térségbe tagozódik a Désháza, Bogdánd, Kraszna, Kémer atlasz-kutatópontokkal jellemezhető szilágyi körzet is. A szamosi házvidék térségében a lakóházak tetőszerkezetét nem szelemen tartotta, mint a központi (alföldi) házvidéken, hanem a falakra támaszkodó, kakasüllővel is összekapcsolt szarufák. Ebben a partiumi térségben a háztetők magasabbak, meredekebbek, mint az Alföldön és többnyire szalmával fedettek A kandalló füstjét a pitvarba vezették. A Szamos alsó, síksági vidékén a füst már szabadkéményben hagyta el a házat. A domb- és hegyvidéki falvakban azonban a 1 KOSA László-FILEP Antal 1975. 180-181. 2 BEKE György 1976. 10. 3 MAJOR Miklós 1998. 31. Említi már: BEKE György 1976. 171. 4 KÓS Károly 1974. 15. 5 BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 172. Lásd még 306. kép jelzetű térképvázlatot a 168. oldalon. 273
