Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)

CSERI MIKLÓS: Búcsú Füzes Endrétől (1932-2015)

Sok százan állunk most itt, és ki ne ismerné történeteidet családról, a Füzesekről és Fáth-okról, Döbröközről, Sásdról és a többi állomáshelyről, a testvérekről és a rokonságról. Nem volt olyan dunántúli utunk, amikor ne hallhattuk volna újra, százszor és százszor ugyanazokat a történeteket, amelyeknél ugyan tudtuk a poént előre, de mégis felszabadultan nevettünk rajta, mert igaz hittel és szeretettel mondtad ezeket. Nagyon sokan állunk itt azok közül is, akik ismerték csodálatra méltó buzgalmadat az unokatestvér-találkozók szervezésében, vagy azt az ízig-vérig muzeológusra, történészre jellemző törekvésedet, amikor fejedbe vetted, hogy a család összes létező régi iratát összegyűjtőd, rendszerezed, hadd tanuljanak belőle majd a fiatalok. Az otthonról, a ciszterektől, a barátoktól és példaképektől kapott indíttatás eredménye ez a csodálatos buzgalom, mely egyik legerőteljesebb jellemvonásod volt.

De beszélhetünk a barátokról, a két Ottóról, a két Karcsiról és a többiekről, beleértve talán engemet is, akikkel folyamatosan kerested, szervezted a találkozásokat, mert tudtad, az emberi kapcsolatokat, így a barátságot is ápolni kell. A Füzes-féle főzések, a baráti találkozók, szakmai vagy magánjellegű tanácskozások mindmind alkalmat adtak neked arra, hogy irigylésre méltó társadalmi hálót építsél ki magad köré. A Milleniumi Kormánybiztosi Hivatal hölgyeitől a Hevesi Szövetkezet munkatársain át a békési tanácskozásig, vagy éppen a Táj- házszövetség országos és regionális szintű találkozókig bezáróan mindenhol "lé voltál a központ. Ömlött belőled a jókedv, a tenni vágyás, amely aztán átragadt a körülötted lévő emberekre is.

A legnehezebb a Skanzenhez való kapcsolatodról beszélni, hiszen számomra és munkatársaim számára nemléted, a hiányod itt érhető leginkább tetten. Magad megvallottad többször nekem, hogy egy olyan ember számára, mint amilyen "lé vagy, a Skanzen a legideálisabb munkahely. Itt kiteljesedhet az ember, a tudósként feltárt eredmények itt kézzelfoghatóan megvalósulnak, itt hamar jön a visszacsatolás, itt jó közösségben lehet dolgozni. Persze ehhez kellett egy integráló személyiség, mint amilyen "lé voltál, s kellett egy vízió, amivel szintén rendelkeztél. Persze ez nem véletlen, hiszen az előbb elhangzott életrajzból is kitűnik, már a '60-as években is fő feladatod volt a szentendrei Skanzen útjára bocsátása, fejlesztése.

A Teremtő ugyancsak szeretett téged, amikor ezt a szellemi gyermekedet pubertás korában újra gondjaidra bízta, s 1986-tól majd1 tíz éven keresztül vezethetted a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Máig tartó bűnöm, s közvetlen munkatársaim kollektív bűne, hogy azt a rengeteg emléket, tudást nem tudtuk kiszedni belőled egy film vagy egy visszaemlékezés formájában sem, s rengeteg apró történetet, mozaikot a Skanzen korai történetéből magaddal vittél. Pedig nem volt könnyű dolgod a kezdetekben! Hiszen minden szembeszél ellenére a múzeum hajóját megfelelő irányba kellett állítani, a legénységet ráncba kellett szedni, és vállalható célkitűzéseket kellett eléjük rakni, de álltad a sarat.

Az a bizalom és hit, ami benned volt a munkatársak és a nagy cél, a Skanzen megépítése irányában, a mai napig követendő példa számomra. Ugyan azzal hízelkedem magamnak, hogy segítőd voltam ebben a nehéz munkában, de tudom, hogy sokszor én is nehezékként jelentem meg mindennapjaidban. Amikor megnyíltál közös cigarettázá- saink vagy ebédeink alatt, akkor én fiatalos lelkesedéssel drasztikus személyi és szerkezeti döntéseket javasoltam neked, amelyeket "lé mindig megértőén elhárítottál, mondván: „Apukám, egyedül nem lehet múzeumot csinálni! Azzal kell főznünk, amink van.” És igen, be kellett indítani a tájegység-építést, vállalható célokat kellett adni a munkatársaknak, hogy a Skanzen kimozduljon abból a letargiából, mely azért jellemző volt rá a '80-as években.

Amikor 1993 novemberében együtt sétáltunk föl egy meredek hegytetőre egy Fado estre, valahol Portugália közepén, akkor még nem érzékeltem, hogy a megkezdett munkát hamarosan félbe kell hagynod. Ez volt az az alkalom, amikor lábon kihordtál egy infarktust, és Lisza- bon megtekintése helyett ágyban pihentél, mert az egészséged megrendült. Onnantól kezdve felgyorsultak az események. Kardiológia, bypass műtét, füredi szív-kórház és a végső nagy beszélgetés valamikor '95 nyarán: „Apukám, nem tudom tovább vállalni a Skanzen vezetését, neked kell továbbvinni a Skanzen ügyét. Ha nem megyek nyugdíjba, a szívem nem bírja és belepusztulok. De tudnod kell, hogy ugyan nem szólok bele a dolgaidba, teljes felelősséggel vezetheted a múzeumot, de engem mindig megtalálsz. Ha kell, tanácsot adok, ha kell, meghallgatlak, rám mindig számíthatsz. ” És ez a nagylelkűség, ez az erős emberi tartás, ami lenyűgözött, és máig lenyűgöz engem a Te karakteredben. Rendkívül világosan és pontosan láttad az eseményeket, mindig meg tudtad élni a saját helyzetedet, meg tudtad ítélni lehetőségeidet, és hezitálás nélkül kiléptél nexusokból, emberi helyzetekből, ha úgy gondoltad, hogy ebben neked már nincs semmi keresnivalód. Halálod előtt néhány nappal, amikor beszélgettünk, ezt is elmondtad nekem: Milyen élet az, ami ilyen körülmények közé kényszerít téged?

Kell-e vállalni ezeket a helyzeteket? Embernek való-e a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, amikor a szellem ugyan erős és világos, de a test már erőtlen. Meggyőződésem, hogy a Teremtő mellett "lé döntöttél - mint ahogy korábban is döntöttél minden helyzetben - ezen állapot feladásáról.

Mindkettőnknek megadatott az a kivételes lehetőség, hogy egymást szeretve és tisztelve vállt-vállt vetve küzdhettünk a Skanzen ügyéért.

Igen tisztelt egybegyűltek!

FÜZES Endre 1995. december 31-én jogilag ugyan megszűnt a munkatársa lenni, de gyakorlatilag néha többet töltött ott, mint korábban. A Közalapítvány elnökeként, a Tudományos Tanács tagjaként, különböző szakértői testületek vezetőjeként, tagjaként folyamatosan együtt lélegzett, együtt lépett velünk. És megint csak emberi karakterére jellemző, hogy az újak, akikkel ő már nem dolgozhatott együtt intézményvezetőként és a régi268