Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)

VASS ERIKA: Az algyői tájházi kiállítás megújításának módszertani tanulságai

A település A tájházi koncepció megértéséhez röviden vázolom a település történetét. A Csongrád megyei Algyő a Sze­gedet Hódmezővásárhellyel összekötő főút mellett, a Tisza partján helyezkedik el. Algyő létrejöttében döntő szerepe volt a folyónak, mely különösen a 19. századi fo­lyószabályozás előtt gazdag élővilágával számtalan módon nyújtott megélhetést az embereknek. Habár a folyószabályozások után az áradások elmaradása és a mezőgazdaság térhódítása miatt az ártéri erdők és mo­csaras területek visszaszorultak, napjainkban is gazdag növény- és állatvilág fogadja azokat, akik a város zajától távol, e kiemelkedő természeti értékek között szeret­nének kikapcsolódni. Annak ellenére, hogy az árvizek többször elpusztí­tották a falut, az mindig újraéledt. Az emberek ragasz­kodtak szülőhelyükhöz, életük összenőtt a Tiszával, és bizakodva újrakezdték az életet. így volt ez 1879-ben is: a március 6-ról 7-re virradó éjjel a kiáradt Tisza elpusz­tította a csaknem 3.000 lakosú községet. A földbirtokos Pallavicini Sándor az így létrehozott Sándorfalva területét ajánlotta fel a gyevieknek, hogy a folyótól távol, bizton­ságosabb helyen telepedjenek le, de ezzel a lehetőséggel 2. kép. A II. katonai felmérés Algyőre vonatkozó részlete 1861-ből 3 BÁLINT Sándor 1976. 143. 4 BÁLINT Sándor 1976. 144. az 588 családból csak 74 élt.3 A többiek visszaköltöztek szülőfalujukba, ahol újrakezdték az életüket. A legsúlyo­sabb természeti katasztrófa 2000-ben következett be: egy romániai bányavállalat gátjának átszakadása miatt 100.000 m3 cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz ke­rült a Tisza egyik mellékfolyójába. Ennek következtében az érintett folyók élővilágának nagy része elpusztult, a helyreállítás évekbe telt. Algyő egészen 1945-ig az uradalomtól, illetve a bér­lők kegyeitől függő szegényparaszt falu volt jelentős ku­bikos és napszámos réteggel. A falubeliek Tápé és Szeged- Felsőváros népével álltak szoros rokonsági, hagyomány­beli kapcsolatban. 1965-ben vette kezdetét az algyői szénhidrogénme­ző feltárása. Az 1960-70-es években lejátszódott válto­zásokról BÁLINT Sándor így írt: „Algyő életében forra­dalmi változással jár az olajmezők feltárása, majd a falu­nak Szeged városával való egyesítése (1973). Ez a népes­ség páratlan növekedésével, cseréjével és egészen új élet­forma vállalásával jár együtt. Ennek jellemzésére termé­szetesen nem vállalkozhatunk, a szociológia illetékes rá.”4 Algyő 1997-ben - miután a falubeliek népszavazás út­ján kifejezték elszakadási szándékukat - újra önálló tele­pülés lett. A falu ezt követően megválasztott vezetői tu­datosan törekedtek és törekednek arra, hogy a település dinamikusan fejlődjön, az ott élők lokális identitása meg­erősödjön. Az elmúlt években - elsősorban a földgáz- és olajbányászatból befolyó adónak köszönhetően - többek között iskola, gyógyfürdő, hotel, játszótér, szabadidő­park épült. Ebbe a folyamatba illeszkedik a kézműves tevékenységekre koncentráló alkotóház és tájház létesí­tése, ez utóbbi megújítása is. A falu lakosainak száma 2015-ben 5.088 fő volt. A tájház épülete Szerencsés eset, ha a kiállítást rendező muzeológus részt vehet a leendő tájház épületének kiválasztásában, de erre csak új intézmény megalakulásakor van esély. Al- győn azonban már adott volt az épület, hiszen a tájházat 2001 -ben adták át. A kiállítás koncepciójának kidolgozá­sa során ennek adottságait is figyelembe vettem. A katonai felmérések térképei és a kataszteri térkép alapján az épület az 1879. évi árvíz után született meg, valószínűleg uradalmi épületként az egykori uradalmi központ melletti kastélykert felosztott telkeinek egyi­kén. A két utcai szobás, közel három méter belmagassá­gú lakóépülete kiemelkedett az árvíz után épített háro- mosztatú, többségében szabadkéményes lakóházak so­rából. Városias, zárt sorú beépítés hatását kelti, ami az építés idején a jómód jele volt. Az épületet több lépés­ben átalakították, utcai oldalon kovácsműhellyel, hátrafe­lé tároló helyiségekkel bővítették. Utolsó lakói az 1916- ban született Elekes Gyula kovács és családja voltak. Az átépítések következtében a ház kevéssé őrizte meg egy­144

Next

/
Oldalképek
Tartalom