Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
VASS ERIKA: Az algyői tájházi kiállítás megújításának módszertani tanulságai
A település A tájházi koncepció megértéséhez röviden vázolom a település történetét. A Csongrád megyei Algyő a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő főút mellett, a Tisza partján helyezkedik el. Algyő létrejöttében döntő szerepe volt a folyónak, mely különösen a 19. századi folyószabályozás előtt gazdag élővilágával számtalan módon nyújtott megélhetést az embereknek. Habár a folyószabályozások után az áradások elmaradása és a mezőgazdaság térhódítása miatt az ártéri erdők és mocsaras területek visszaszorultak, napjainkban is gazdag növény- és állatvilág fogadja azokat, akik a város zajától távol, e kiemelkedő természeti értékek között szeretnének kikapcsolódni. Annak ellenére, hogy az árvizek többször elpusztították a falut, az mindig újraéledt. Az emberek ragaszkodtak szülőhelyükhöz, életük összenőtt a Tiszával, és bizakodva újrakezdték az életet. így volt ez 1879-ben is: a március 6-ról 7-re virradó éjjel a kiáradt Tisza elpusztította a csaknem 3.000 lakosú községet. A földbirtokos Pallavicini Sándor az így létrehozott Sándorfalva területét ajánlotta fel a gyevieknek, hogy a folyótól távol, biztonságosabb helyen telepedjenek le, de ezzel a lehetőséggel 2. kép. A II. katonai felmérés Algyőre vonatkozó részlete 1861-ből 3 BÁLINT Sándor 1976. 143. 4 BÁLINT Sándor 1976. 144. az 588 családból csak 74 élt.3 A többiek visszaköltöztek szülőfalujukba, ahol újrakezdték az életüket. A legsúlyosabb természeti katasztrófa 2000-ben következett be: egy romániai bányavállalat gátjának átszakadása miatt 100.000 m3 cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz került a Tisza egyik mellékfolyójába. Ennek következtében az érintett folyók élővilágának nagy része elpusztult, a helyreállítás évekbe telt. Algyő egészen 1945-ig az uradalomtól, illetve a bérlők kegyeitől függő szegényparaszt falu volt jelentős kubikos és napszámos réteggel. A falubeliek Tápé és Szeged- Felsőváros népével álltak szoros rokonsági, hagyománybeli kapcsolatban. 1965-ben vette kezdetét az algyői szénhidrogénmező feltárása. Az 1960-70-es években lejátszódott változásokról BÁLINT Sándor így írt: „Algyő életében forradalmi változással jár az olajmezők feltárása, majd a falunak Szeged városával való egyesítése (1973). Ez a népesség páratlan növekedésével, cseréjével és egészen új életforma vállalásával jár együtt. Ennek jellemzésére természetesen nem vállalkozhatunk, a szociológia illetékes rá.”4 Algyő 1997-ben - miután a falubeliek népszavazás útján kifejezték elszakadási szándékukat - újra önálló település lett. A falu ezt követően megválasztott vezetői tudatosan törekedtek és törekednek arra, hogy a település dinamikusan fejlődjön, az ott élők lokális identitása megerősödjön. Az elmúlt években - elsősorban a földgáz- és olajbányászatból befolyó adónak köszönhetően - többek között iskola, gyógyfürdő, hotel, játszótér, szabadidőpark épült. Ebbe a folyamatba illeszkedik a kézműves tevékenységekre koncentráló alkotóház és tájház létesítése, ez utóbbi megújítása is. A falu lakosainak száma 2015-ben 5.088 fő volt. A tájház épülete Szerencsés eset, ha a kiállítást rendező muzeológus részt vehet a leendő tájház épületének kiválasztásában, de erre csak új intézmény megalakulásakor van esély. Al- győn azonban már adott volt az épület, hiszen a tájházat 2001 -ben adták át. A kiállítás koncepciójának kidolgozása során ennek adottságait is figyelembe vettem. A katonai felmérések térképei és a kataszteri térkép alapján az épület az 1879. évi árvíz után született meg, valószínűleg uradalmi épületként az egykori uradalmi központ melletti kastélykert felosztott telkeinek egyikén. A két utcai szobás, közel három méter belmagasságú lakóépülete kiemelkedett az árvíz után épített háro- mosztatú, többségében szabadkéményes lakóházak sorából. Városias, zárt sorú beépítés hatását kelti, ami az építés idején a jómód jele volt. Az épületet több lépésben átalakították, utcai oldalon kovácsműhellyel, hátrafelé tároló helyiségekkel bővítették. Utolsó lakói az 1916- ban született Elekes Gyula kovács és családja voltak. Az átépítések következtében a ház kevéssé őrizte meg egy144