Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)

VASS ERIKA: Az algyői tájházi kiállítás megújításának módszertani tanulságai

kori jellegét, illetve a kovácsműhely berendezése sem volt már meg 2013-ban. Habár a település népi építészete szempontjából az épület nem tekinthető tipikusnak, előnyei közé tartozik, hogy a falu központjában, a főút mellett helyezkedik el, így az érdeklődők könnyen megtalálják. Tágas terei pe­dig lehetőséget nyújtottak ahhoz, hogy az enteriőrök mel­lett a termes kiállításokra jellemző egységeket is kialakít­sunk, illetve a múzeumpedagógiai foglalkozások részére külön termet biztosítsunk. A házhoz nagy terület tarto­zik, amit az Ezerjófű Egyesület vett használatba. Az álta­luk létrehozott gyógynövényes kert a tájházi programok egyik népszerű helyszíne. 3. kép. A tájház épülete az 1930-as években A koncepció A koncepció kialakítása előtt kutatást végeztem a fa­luban, hogy felmérjem, milyen lehetőségeim vannak a tárgy­gyűjtés és a helyi értékek bemutatása terén. A 21. század elején a Szeged vonzáskörzetéhez tartozó, az olajbányá­szat hatására jómódúnak mondható faluban nem lett volna lehetséges egy a 20. század első feléből származó tárgyegyüttes gyűjtése. Továbbá a településtől 35 km-re helyezkedik el az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Em­lékpark, melynek JUHÁSZ Antal által rendezett Sza­badtéri Néprajzi Gyűjteménye a 19-20. századi hagyomá­nyos paraszti világra helyezi a hangsúlyt. Szeged-Alsó­városon pedig 2010-ben egy 19. század végi napsugaras oromzatú épületben nyílt meg SZABÓ Magdolna rende­zésében az egykori paraszti kultúrát középpontba állító tájház. Algyői munkám során a célom az volt, hogy egyedi, újszerű kiállítás jöjjön létre. Algyő esetében az olajbá­nyászat megjelenését éreztem kiemelendőnek, ezért a kiállítás időbeli kereteinek kitágítása irányába indultam el. Az 1970-es évek világának bemutatása a megye mu­zeális intézményeinek tekintetében hiánypótlásként jött Algyőn létre. A koncepció Algyő erőforrásait járja körbe, olyan el­lentétpárokra épít, mint a halászat - olajbányászat, a ter­mőföld értéke - elértéktelenedése, hagyományos gaz­dálkodás - ipari munkahely és boltokban készáru meg­vásárlása, természetes erőforrások - gáz bevezetése, üzem­anyag használata. Az 1970-es évek világának bemutatása először soka­kat meghökkentett a faluban. Miért lehet különleges, be­mutatásra való az, amit mi is átéltünk? Nem csak az te­kinthető értéknek, ami a nagyszüleinktől maradt ránk? Véleményem szerint tájházat nem csak akkor lehet be­rendezni, ha már végérvényes szakadás keletkezett a múlt és a jelen között. Ha belegondolunk abba, hogy a mi éle­tünk alatt is mennyi változás történt, átalakult a tárgyi környezetünk, akkor ráébredünk, hogy a jelen és a közel­múlt dokumentálása is lényeges a későbbi hiteles bemu­tatáshoz. A kiállítás természetesen nem egyedül az én munkám eredménye, hanem sokak összefogásával, a helyi önkor­mányzat anyagi áldozatvállalásával valósult meg. Ezúton is köszönettel tartozom BÚZÁS Miklósnak, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főépítészének, aki a belsőépítészeti és grafikai tervezést készítette el, illetve DEME Ágnesnek, a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszának, aki a ku- rátori munkálatokban volt segítségemre. A kiállítás kivi­telezője az Expolart Kft. volt POLÓNYI László vezetésé­vel. A restaurálásban a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum restaurátorai vettek részt. A kiállítás üzenete A kiállítás a településen zajlott társadalmi változáso­kat, modernizációs törekvéseket mutatja be két évre, 1938-ra és 1978-ra fókuszálva. Egyrészt az önellátó fa­lut, másrészt a városias jellegű települést ismerhetik meg a látogatók az algyői identitás főbb pillérein keresztül. Emellett a Tisza szerepét emeltük ki, romboló és építő, életet adó erejét egyaránt. Az 1938. évet bemutató jelenet az ökotudatos szem­léletet állítja középpontba. Az 1970-es évekre jobbára eltűntek a város és a falu közötti különbségek, így az 1970-es évek világát bemutató egység a szegediek köré­ben is turisztikai vonzerővel bírhat. Olyan tárgyi környe­zetbe léphetnek be a látogatók, ami saját életükre, fiatal- vagy gyermekkorukra emlékeztet, és ezáltal sok szemé­lyes emlék érinti meg őket. A címadás is utal a bemutatási időpontok közötti nagy­mértékű változásra: .Világok határán”, vagyis más-más életmód, szemlélet jellemezte az embereket. Két év múlva pedig az fogja a kiállítás érdekességét adni, hogy 40 évnyi különbség lesz nemcsak 1938 és 1978, hanem 1978 és 2018 között is. Ez újabb kutatásra adhat okot, és így hár­mas egység képződhet a jelen bevonásával. A látogatói bejárás útvonala A kiállítás látogatói útvonalát úgy alakítottuk ki, hogy az első teremben, az egykori kovácsműhelyben a tele­145

Next

/
Oldalképek
Tartalom