Bereczki Ibolya - Cseri Miklós - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 27. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2015)
BÚZÁS MIKLÓS-VASS ERIKA: Gyimes népi építészete és lakáskultúrája a Szabadtéri Néprajzi Múzeum felmérő táborának tükrében
külső falakat, ahol a tapasztás legfeljebb a nyílászárók keretezéseként került kialakításra, de ez a szokás, mármint a meszelés elhagyása csak a fűrészelt boronafalak elterjedésével jöhetett divatba, hiszen ezek tették lehetővé, hogy a falboronák közötti minimális hézagokon át ne hűljön le az épület. (A változás legújabb jelensége, hogy az 1960-as évek óta újra elkezdték elrejteni a boronafalazatot, de már tapasztás helyett vakolat kerül a felületre, véget vetve a látszó boronafalnak. Napjainkban már hőszigetelt homlokzatokat is megfigyelhetünk.) A vasút megjelenésével elsősorban a csíki területekről beáramló új népesség magával hozta a kor vívmányait, az érckályhákát, melyek elterjedése gyorsan kiszorította a szobai kemencéket. Ezek a csikótűzhelyek kielégítették a kor táplálkozási igényeit. A kenyérsütő kemencék a 20. század első felében terjedhettek el, archetípusukat a vasúti típustervek jelentették. 6. kép. Vasúti típustervre visszavezethető sütőkemence Barackos patakán (VASS Erika felvétele, 2012.) Egy 1953-ban Gyimesfelsőlok Görbe patakán született férfi gyermekkorában hallotta az édesapjától, hogy az építkezésben és a kemencék rakásában zetelaki mestereknek volt szerepük. Zetelaka ugyanis egymást követően két rendben leégett, és azt követően a zetelaki mesterek igyekeztek másutt megélhetést találni, jöttek házat csinálni elsődlegesen azért, mert szükségük volt pénzre új ház építéséhez, bérmunkába. A zetelaki tűzvészeknek a Harangszó című újságban akadtunk nyomára: az 1924- ben és 1926-ban bekövetkezett két súlyos tűzvész földönfutóvá tette a zetelakiakat.28 A korábban már említett tűzhellyel függ össze, hogy agyimesi táplálkozásban a kenyér csak későn jelent meg, és az 1940-es évekig háttérbe szorult a puliszkával szemben. TANKO Gyula foglalta össze a puliszkának a gyime- si csángók táplálkozásában betöltött alapvető szerepét, 28 N. N. 1926. 254. amiből sokféle ételt készítettek (például gömb alakú, túróval töltött túrós bóc, álivánka nevű sütemény):,Valamikor csak lepényt, lapókát sütöttek szénen, mert a lakó házakban is kürtös, szabadtüzelők, kemencék voltak. Aztán ezeket az 1900-as évek elejétől felváltották a négylábú érckályhák, amelyeket Udvarhely mellett, Szentkeresztbányán gyártottak. A kemencék kikerültek az udvarra, egy kis kalibába, amelyet kezdettől fogva »sütőnek« hívtak. Kicsi magyar világtól, azaz 1940-től, amikor elég nehéz lett beszerezni a máiénak [puliszkának] valót, majdnem minden háznál épült kemence. Valamikor itt a hétköznapokra csak árpa és rozs kenyeret sütöttek, kovászos kenyeret. Az árpa és rozs kismértékben itt is megtermett abban az időben. ”29 Az 1940-es évek első felében az addig Moldvából érkezett kukoricát árpaliszttel helyettesítették, abból főzték a puliszkát, de annak állaga eltért a kukoricalisztétől, sokkal ragadósabb volt.30 Egy 1957. évi adat is arról tett említést, hogy a legelterjedtebb mindennapi eledel a puliszka és a tejtermékek voltak, míg krumplival sütött rozsosárpás kenyeret nagyon ritkán fogyasztottak.31 Az otthon, kemencében sütött kenyér virágzása viszonylag rövid életű volt, mert az 1960-as évektől kezdve a gyárban előállított kenyér megjelenésével az otthoni kenyérsütés és az udvari kemenceépítés is jelentősen visszaszorult, csak a nagyobb ünnepekre sütöttek házilag kenyeret. Az 1990-es évektől a magyarországi turistáknak is szerepe van abban, hogy a házi kenyér jelentősége felértékelődött, mely az utóbbi időben a hagyományos életmód iránti nosztalgia és a székely identitás egyik jelképévé vált. Fontos megjegyezni, hogy Székelyföldön a kenyérlisztbe főtt pityókát, azaz főtt burgonyát is tesznek, hogy szaporítsák a boltban beszerezhető lisztet. Az építkezés menete Az egykori építészet fő jellegzetességeiről a Hidegségen 1936-ban született GYÖRGYICZE János számolt be nekünk részletesen. A házak fundamentomát, azaz alapját nagy, lapos kövekből rakták ki 40-50, esetleg 60 cm magasan, de nem ástak le a földbe. A kő fundamentumra kb. I méterenként gerendát helyeztek, azokra került a padló: „Ha egyenes vót a helyiség, akkor 40 centire felrakták, mer ők örökké azt tartották, hogy a levegő járja a falat. Cúglikat hagytak. Akkorát, hogy a macska bement alatta, ha féreg [egér] került, azt megfogta. ” A nagyszülei által készített házról ezt mondta: „Azt az épületfát onnan körből építették. Az erdő ott bent vót a ház körül. Amilyen fa kellett, vágták le, ott egy házhelyet ki, ott egy kicsi puszta, hogy elültettek egy murkot s ez a házhely, vagy egy krumplit, pityókát. Onnan vágták a boronát, s onnan építették meg. Megbántották, ügyesen lehántották, lepucolták kézvonóval s úgy gömbölyűn rakták össze, s az medvefoggal jött. Ok azt úgy csipkézték meg, tiszafából 29 TANKÓ Gyula 2000. 12. A lepénykenyér egykori jelentőségéről és a sütőkőről lásd KISBÁN Eszter 1997. 453^56. 30 TANKÓ Gyula é.n. 289. 31 ANTAL Imre 1957. 24-25. 10
