Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony, Balatonfelvidék tájegység története a megvalósulásig
Javaslatainak elfogadása nem ment viták nélkül, az építészeti szempontok mellett ugyanis megjelentek azok az új elvárások, amelyeket HOFFMANN Tamás főigazgató a Szabadtéri Néprajzi Múzeum épületegyütteseivel, építményeivel kapcsolatosan megfogalmazott. Eszerint a kiválasztott portáknak már sokkal többféle kritériumnak kellett egyidejűleg megfelelniük. Az üléseken rendszeresen részt vettek a Néprajzi Múzeum munkatársain kívül az Operatív Bizottság tagjaként mindazok a népi építészettel foglalkozó néprajzosok, építészek, műemlékes szakemberek, akiknek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapvetésében is meghatározó szerepük volt. Hozzászólásaikból, vitáikból jól kirajzolódik a korábbi, elsődlegesen épülettípusokra, építéstechnikákra koncentráló, illetve a gazdaságtörténeti, településtörténeti szempontokat hangsúlyosan érvényesítő szemlélet ütközése. A szemléletváltást jelzi, hogy az Operatív Bizottság több ponton felülvizsgálta korábbi határozatát, és újabb kutatásoktól tette függővé a döntést. Jól jellemzi az eltérő felfogások ütközését a Veszprém melletti Kádártárói származó porta kapcsán kialakult vita. A kádártai ház a már megvásárolt és lebontott mindszentkállai házhoz hasonlóan a füstöskonyhás, külön bejáratú helyiségekkel rendelkező házakat képviselte, de már több átalakítással. Megvásárlását több tervtanácsi vita előzte meg, főképp „alacsonyabb esztétikai értéke” miatt. CSALOG Zsolt terepbejárásait követően újabb épületeket sorakoztatott fel a kádártai porta kiváltására (Kővágóörs, Ady E. u.38., Pula, Kis u. 43.). Az előterjesztését követő vita azonban azt mutatja, hogy a gazdasági-társadalmi szempontok felülírták az esztétikai szempontokat. A kővágóörsi ház esetében a „vörös homokkő szerepeltetése” nem ellensúlyozta azt a hátrányt, hogy egy újabb Káli-medencei épület szerepeljen, a szentgáli házhoz hasonló építészeti elemekkel. Ami azonban a legsúlyosabb érv volt ellene, hogy nem felelt meg a kádártai zsellér-kisparaszti életformának, sokkal közelebb állt a Szentgál által képviselt módos, kisnemesi szinthez. Az Operatív Bizottság végül a kádártai épület mellett foglalt állást, tekintettel annak komplett berendezésére és a porta által képviselt kisparaszti életmódra. A negyedik portára az Operatív Bizottság korábban egy barokkos oromzaté, polgárosultabb életformát tükröző lakóházat javasolt. Megfelelő épület híján a tájegységfelelős elvetette ezt a tervet, a pulai lakóház szerepeltetését szorgalmazva, tekintettel a tájegységre annyira jellemző „harántfalas tornácára” (haránt-boltöves tornác), ép füstöskonyhájára, komplett melléképületeire. Azt az érvet, hogy a pulai porta a helyi németek lakás- kultúrájának bemutatására is alkalmas volna, az Operatív Bizottság több tagja elvetette, magát az épületet azonban megfelelőnek tartották, véglegesítésére azonban nem került sor ekkor. A negyedik telek épületeinek kiválasztása sokáig elhúzódott, nem véletlenül. A különféle szempontok egyidejű érvényesítése, az ismétlések elkerülése, végül az épületnek a már kialakult telepítési tervbe illesztése erősen leszűkítette a számításba jövő építmények körét. Hasonlóan élénk vita követte CSALOG Zsoltnak a szentgáli lakóház elhelyezéséről szóló előterjesztését. Szent- gálon az 1960-as évekre a tornácok többségét zárttá alakították, így bolthajtásos, nyitott tornácos házra csak a Szentgálon általános közös udvarokban, „közökben” lehetett akadni. A kiválasztott épület is egy köz végén állt, kertekre néző véghomlokzata azonban olyan kiképzésű volt, mint az utcai homlokzatoké. CSALOG Zsolt e tény, 3. kép. A szentgáli lakóház a „köz” végén (CSALOG Zsolt felvétele, 1970) valamint a szobák elhelyezkedése alapján (a bolthajtásos első szoba volt leghátul, míg a deszkafödémes lakószoba a szomszédos házhoz csatlakozott) feltételezte, hogy a ház a köz elsőnek felépült, 18. századi épülete volt, amely egy akkor még ott létezett utcára nézett. Ezért telepítési tervében azt javasolta, hogy a ház egyes udvaron épüljön fel, véghomlokzatával az utca felé.19 Ezt a megoldást az Operatív Bizottság tagjai közül többen kifogásolták. A településtörténeti szempontok erőteljes érvényesülését mutatja, hogy az Operatív Bizottság egy korábbi döntését felülvizsgálva, többen javasolták a háznak soros udvaron való felépítését. A már megvásárolt szentgáli ház esetében azonban ennek megvalósítása lehetetlennek tűnt, megfelelő szentgáli épület híján. (Más faluból származó lakóház kiválasztását épp a társadalmi-szociális szintek különbözősége miatt elkerülendőnek tartották.) Ha a kiválasztott házat eredeti helyzetének megfelelően egy köz végén építették volna fel, elé kellett volna építeni egy másik, méreteiben, tájolásában megfelelő, valódi utcai homlokzattal rendelkező épületet. Ezzel azonban az egész porta tájolása is megváltozott volna, ami a telepítési tervet felborította volna - nem beszélve az újabb lakóház és a hozzá kapcsolódó gazdasági épületek költségkihatásairól. Végül a Szentgálra és számos településre annyira jellemző közös udvar, köz bemutatásáról le kellett monda19 A katonai felmérések, kataszteri térképek és iratok, levéltári források ismeretében ma már tisztábban látjuk a közös udvarok kialakulásának folyamatát, a szentgáli lakóház építésének pontos idejét azonban máig nem sikerült tisztázni. MAKSAY Ferenc 1973. 22-24.; ÁCS Anna 1997. 199-205. 20
