Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN

kell megemlíteni, aki 1997-2004 között igyekezett feltérképezni a mezőségi településeken fellelhető népi építészeti emlékeket.

7 2010-ben felmérőtábor keretében

8 tértünk vissza a Mezőségre, ezen a Múzeum munkatársai közül a szerzőkön kívül BÁLINT János és BERECZKI Ibolya vettek részt. A Debreceni Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói közül ARANYOS Sándor és TÓTH Zsuzsanna, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építész hallgatói közül pedig BAKAITY Aliz, BORS Eszter, GULYÁS Gábor Gergely, KOVÁCS Orsolya, MAKKOS Veronika, MÉSZÁROS János és OLÁH János segítették a munkánkat. Ezúton mondunk köszönetet KALLÓS Zoltánnak és a KALLÓS Zoltán Alapítvány munkatársainak, különösen BALÁZS-BÉCSI Gyöngyinek és FERENCZI Eszternek a kutatáshoz nyújtott segítségért. A Válaszúton kialakított Múzeum értékes tárháza többek között a mezőségi tárgyi kultúrának. Tanulmányunkban a 2010. évi felmérőtábor tapasztalatait tárjuk az Olvasók elé. A mezőségi felmérések elsődleges célja az volt, hogy megalapozza a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesében kialakítandó portát és építményeit. Feladatunk kettős volt: egyrészt az építészetileg bemutatható, ma már archaikumnak tekintendő, a Múzeum korábbi, 18501910-es éveket bemutató koncepciójához illeszkedő épületeket igyekeztünk megismerni, másrészt a gyűjtés során szembesültünk a még elérhető hagyományokkal, élettörténetekkel, és így a néprajzos által kutatható és berendezéssel, élettel megtölthető telek kialakításához szükséges adatok összegyűjtésére kerülhetett sor. Munkánk során Búzában, Gyulatelkén, Magyarpalatkán, Magyarszováton, Noszolyban, Szépkenyerűszentmártonban és Visán mértünk fel lakóépületeket, nyári konyhákat, csűröket, ólakat, kukoricagórékat és gabonást. Az építészek három fős csoportba osztva naponta egy-egy portát mértek fel. Egy-egy csoporthoz néprajzkutató is társult, aki a ház tulajdonosával vagy a környéken élőkkel készített interjút. A felmérések, interjúk és fényképek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Népi Építészeti Archívumába kerültek. Az épületek egy része 2010-ben már lakatlanul állt, illetve olyan is volt, amit tulajdonosa nyaralóként használt. Olyan személlyel is találkoztunk, aki fiatalon Hunyad megyébe költözött, az ottani szénbányászat jó fizetést biztosított számára, és nyugdíjasan tavasztól őszig tartózkodik az ősi telken, de csak a nyári konyhát használja, a régi ház felújítása, fenntartása egyedül meghaladná erejét. Más helyen a család újabb, korszerűbb házat épített az 1960-as években, a régi ház pedig elhagyatottan áll. A lakott épületekről jobbára elmondható, hogy azért maradtak meg ebben az állapotban, mert gazdáik anyagi lehetősége nem engedte meg a fejlesztést (egy esetben a család egy régi házat bontott el eredeti helyén, majd az anyagokat újrahasznosították az új házuk építésekor, így jutván ingyen faanyaghoz). Emiatt sokan szégyellték előttünk otthonukat, pedig az ott látott környezet, tárgyi világ és az interjúk során feltárult életmód nagyon sok értékes adattal szolgált számunkra, melyek elősegítik a leendő múzeumi porta felépítését és berendezését. Emellett egyéni életutakba is beleláttunk, például egy visai asszony elmesélte, hogy a magyar világ idején ők Magyarországhoz tartoztak, udvarlója viszont a Romániához tartozó Magyarszovátról szökött át. A modernizációs folyamatok természetesen a Mezőséget sem kerülték el, ami a házak berendezésére, technikai ellátottságára is kihatott. A fiatalok zöme az 1960-as évek óta a környékbeli városokban, az utóbbi időben pedig külföldön próbál szerencsét, de ennek bemutatása külön tanulmányt érdemelne. A felmérőtábor települései közé tudatosan nem tettük be Széket, mely a sóbányászatnak köszönhetően évszázadokon keresztül kiváltságos város volt, szemben a Mezőség jobbágyfalvaival. Szék lakosai mentalitásukban máig őrzik egykori rangjukat, ami a népi építészetre és lakáskultúrára is kihat. A modernizáció és a hagyományokhoz ragaszkodás kettőssége jellemzi a települést. A lakosok jelentős része dolgozott vagy dolgozik Budapesten, vagy árusít Magyarországon viseleti darabokat, ugyanakkor ragaszkodnak egykori hagyományos öltözetük egyes darabjaihoz, ami identitásuk kifejezője is. Ez a kettősség jellemzi azt az újabb építésű emeletes házat is, ahol 2006-ban jártunk: az 1987-ben férjhez ment asszonynak az emeleten kialakított, bútorokkal, textíliákkal gazdagon berendezett tiszta-, vagyis sziki szobájának egyik eleme az asszony édesanyjától megmaradt ágy, amit az asszony 1987-ben festett át saját nevére. Mivel Szék a magyar népi kultúra szempontjából is jelentős szereppel bír, a 2006 óta eltelt időben az épületegyüttes telepítési koncepcióját a bemutatási idő előrébb csúszásával egy háromhelyiséges széki házzal bővítettük, mintegy az eredeti tervünkben szereplő, a Mezőség falvait reprezentáló archaikus telek kiegészítőjeként. A felmérések előtt még nem döntöttük el, hogy a leendő mezőségi lakóházzal a ritkaságnak számító szikrafogós, kemencés-pitvaros típust mutatjuk be, vagy egy 1910-es években épült, tornácos épületet. A felmérések alapján számunkra a legszimpatikusabb az archaikus kialakítású noszolyi lakóépület, melyben jelenleg egy magyar ősökkel is rendelkező, idős román férfi lakik. Ezáltal az épület lehetőséget nyújt a román etnikum épületegyüttesen belüli megjelenítésére is. A magyarok, románok, szászok és cigányok együttéléséről így írt KOS Károly: „A Mezőség a román és magyar nép, sőt északkeleti peremén még a telepes szász s az egyes faluvégeken meghúzódó cigány etnikum közös szülőföldje. Mint ilyen, nyilvánvaló, hogy a »mezőségi« sajátosság alig érthető meg, ha ezt nem vesszük tudomásul. .. az összefüggéseket is kereső kutató korán felismeri, 7. GILYÉN Nándor 1999. I 19-146.; 2005. 8. A tanulmány a K72428 (Erdély néprajzi képe a 19-20. században. Alapkutatás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységéhez) és a K105556 (Tradíció és modernizáció Erdély néprajzi képének változásában a 19-21. században. Alapkutatás folytatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez) számú OTKA kutatások keretében született. 169