Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)
AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN - A bemutatandó vidék/néprajzi csoport helye, szerepe Erdély néprajzi képében KISS KITTI-ROMÁN ÁRPÁD: Torockó az Erdély épületegyüttesben -
bognak, körültök vannak letelepülve sárlepte ruhákban az izzadsághoz tapadt bányaportól piszkos arczű bányászok, a tűznél piritva nagy szalonna- vagy hússzeleteket, melyek csurgó zsirját a parázs fölötti ágas fákra szúrt kenyérszeletekre csepegtetik: másutt a kulacsok járják vig dal és felköszöntők közt. A perez gyönyörét gyorsan kell élvezni, mert nemsokára jön a munkakezdet jele, mely őket sötét odúikba tereli vissza. De mit héten át nélkülöznek, azt kipótolni igyekeznek vasárnapokon, mely nap az ima és családi élet örömeinek van szentelve. A szombati hetivásáron a férjeikre váró nők mi jó van, s mire telik, egybevásárolják, s már nagyrészt szombaton elkészítik a vasárnapi ebédet, hogy akkor ne kelljen azzal bajlódni, s minél többet lehessenek ritkán látható öveik társaságában. - A munkanap piszkos ruhái ekkor eltűnnek, mindenki lemossa a hét fáradalmainak verejtékét és szennyét, s ünnepi tiszta öltönyét veszi fel. Templomozás után elkezdődik az étkezés, s azzal egybekötött vig élet és dinom-dánom. Ételeik mind nagyon kövérek, a leves maga is, mi az ebédet megnyitja, annyira zsiros, hogy felületét előbb kenyérrel mártják le. s csak azután kerül a kanálra a sor. Az ebédet „zsírban pecsenye" fejezi be, mi zsírban úszó rántott hús. Az ily kövér eledelekre természetesen jó bort kell inni, mi oly mértékben szokott Toroczkón elkelni, hogy a fogyasztás kimutatásán a mérsékletességi egyletek elnökei bizonnyal elszomorodnának. De bár mily nagy legyen is e fogyasztás, azért még sem szokták a borivást túlságig vinni, sőt ittast is - mi nagy szégyen lenne - nem igen lehet Toroczkón látni." Berendezés A tervek szerint a berendezés a 19. század második felét fogja bemutatni, másolatban, hagyományos technológiával elkészített bútorokkal, amit a látogatók megfoghatnak, kipróbálhatnak. Az első helyiségbe, az első házba hagyományos torockói gyontáros 4 3 bútorok kerülnek. A korábbi időszak bútorzata Segesvárról és Meggyesről származott, ezek voltak a város fő vásárterületei. 4 4 A településen napjainkban többen foglalkoznak népi bútorok festésével. A tervezett berendezés elkészítéséhez elsősorban JANKÓ János Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe 4 S című munkájára támaszkodhatunk, melyben Vernes József idősebb torockói gazda faházán keresztül mutatja be a torockói hagyományos lakásbelsőt. E mellett az Ezredéves kiállítás megvalósításához készült terveit és leírását is használhatjuk, melyben egy alaprajz is található. 4 6 A rajzos berendezés a tárgyak helyzetének azonosítása alapján az 1893-as leírásból készülhetett. THOROCZKAY THURINSZKY Pál 1912-es cikkéhez készült vázlatában 4 7 Karaki Gergely házának alaprajzában a bútorok elhelyezését is jelöli. THOROCZKAY cikkéhez 19 1 I -ben gyűjtött adatokat, az elrendezés a két rajzon sok azonosságot mutat. A szakirodalmi kutatások mellett az Erdélyi Néprajzi Múzeum tárgygyűjteményében fellelhető torockói tárgyakról fényképes és rajzos felméréseket készítettünk. A Torockói Néprajzi Múzeumban és egy magángyűjtőnél helyszíni kutatást folytattunk. ORBÁN Balázs a következőket írja torockói berendezésről 4 8: „A ház belsejében, mint külsőjén, valamint az egész udvaron felismerhető a rend és tisztaság kiváló szeretete. A belbutorzat ősmagyaros, itt-ott német reminiscentiák nyomaival. A szoba fődíszét itt is a fal felső felén végig futó fogasok alkotják, melyek porczellán-, üveg-, cserépbokályokkal és kancsókkal vannak tele aggatva. A fogasok felett a fólephez erősített rudak nyúlnak el, melyek különböző élénk színekkel kihímzett rudravalókkal vannak tele aggatva. A rudravalók lábnyi széles kelmevégek, melyek a szó teljes értelmében finom hímzéssel vannak elborítva, s melyeknek a díszítésnél más czélja nem levén, a gobbelinek egyszerű utánzásául veendők. A szoba egyik felén a rudravalók megszűnnek, mert itt helyöket a fólepig felvetett ágyak foglalják el, melyeknek takarója és févaljai (párna = fejalj) még czifrábban vannak kihímezve, mint a Székelyföldön. Alól a fal hosszában padok nyúlnak el. melyeknek háttámlája nincsen, de ezt előnyösen helyettesitik a „falravalók", vagyis az ülő feje tetejéig felérő oly falhoz szegzett deszkák, melyek a falat az elsurolástól, a ruházatot az elmeszesedéstől védik. Ezen falravalók, valamint a szoba minden bútorzata „gyantáros", azaz megvan festve s virágcsokrok és arabesk fonadékokkal ékesítve. Ilyen a padok előtt elhelyezett asztal is, mely eszünkbe juttatja, hogy a toroczkóiak étkezési rendszerét is pár szóval ismertetnünk kell; előre bocsátva, hogy az asztal és háznál egyáltalában székely vendégszeretettel fogadják a vendéget." MALONYAY a torockói berendezésről szóló leírásában ismerteti a gyontáros bútor készítését: 4 9 „A torockói bútor majdnem kizárólag fenyőfából készül, behúzzák rendesen valami zöldes alapszínnel, aztán az asztalos ráfesti a 43. „Korábban a festés enyves temperával készült. A kötőanyag vagy kazeinenyv vagy csontenyv, amit olajkencével vagy viaszos gyantával húztak át (Erdély: gyantáros bútor). Ehhez általánosan ásványi (föld) festéket alkalmaztak; az erdélyi Vargyason még él az emléke, hogy az asztalosok egykor maguk szerezték be a hegyekből a porrá törve színezőanyagként használható köveket." K. CSILLÉRY Klára I977. http://mek.niif.hu/02l00/02l 15/html/l-I052.html 44. „torockói bútor: az erdélyi Torockón használt, ill. készített népi asztalosbútor. Noha kezdetben a kalotaszegi bútoréval sokban rokon díszítésű példányokat használtak itt, a szakirodalom és a műgyűjtés a torockói bútor megnevezés alatt a zöld, ritkábban barna vagy kék alapon, jellegzetes modorban, kusza sötétzöld levélszövevénnyel, fehér cifrázással és piros, narancssárga, kék virágokkal festett bútort érti. Ennek emlékei a 18. sz. végétől ismertek; a korai torockói bútort, amint azt Jankó János megállapította, Segesvárról, ill. Meggyesről hozták, mely városok az akkor még kizárólag vasiparra specializálódott Torockó fő vásárterületei voltak. A 19. század második felében kezdte el ezek nyomán Kovács Márton torockói asztalos a bútorkészítést, majd az I. világháborúig többen is foglalkoztak vele, részben a szomszédos magyar és román falvak számára. A kezük nyomán kialakuló helyi stílusra a nyugodtabb fogalmazásra való törekvés jellemző, a színeknek lényegében a zöld-piros színpárra való redukálása. Figyelemre méltóak az egészen a késői időkig megőrződött régies bútorformák, így a kettős deszkalábas asztal, ill. az olyan sajátos megoldás, mint a padláda fölötti, támla pótló falravaló." K. CSILLÉRY Klára I982. 45. JANKÓ János I893. I05-I07. 46. JANKÓ János I897. 61. 20. kép. 47. THOROCZKAY THURINSZKY Pál 1912. 98. 17. kép. 48. ORBÁN Balázs 1871. http://mek.oszk.hu/04800/04804/html/207.html 49. MALONYAY Dezső I909. II. http://mek.oszk.hu/0l600/0l67l/html/index.html 224
