Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN

I. rajz. Jármos szerkezetű (áthajtós) csűr 1890 körül. Mezőköbölkút. In: KÓS Károly 2000 II. 103. zódó gabonacséplés helyszíne volt. A jármos csűrök eltűnése a 19. század legvégén - 20. század elején megjelent cséplőgépekkel van összefüggésben,

1

7 hiszen a gépek révén a cséplés ideje pár napra csökkent, és így a jármos csűr elvesztette addigi szerepét. A szamosi házterületre jellemző, az Alföldtől és Székelyföldtől elválasztó, tölgyfából készült jármos csűrök szép példáit örökítette meg GONYEY Sándor az 1941 -ben megjelent cikkében.

1

8 A széki felvételeken jól látszik, hogy az épülettípus akkorra már elveszítette gazdasági jelentőségét (ez a folyamat jellemezhette némi időbeli késéssel a környék kisebb településeit is), de nem bontották el, hanem igyekeztek legalább tárolás céljára hasznosítani. 2. rajz. Istállóval kiegészült jármos szerkezetű pajtás csűr. Visa I 39. sz. (felmérték BAKAITY Aliz, BÁLI NT János, MÉSZÁROS János, szerkesztette BÁLINT János) A 19. században különálló pajtát készítettek a nagyállatoknak, akkor a magyar fajta fehér marha volt általánosan elterjedt, mely igen erős állatként alkalmas volt szántásra, földmunkák végzésére, és jól bírta a hideget." Ezekre a jószágokra nem sok gondot fordítottak, csupán 1880-90 körül kezdődött az almozás, 1900 körül pedig a marha takarítása. Nyáron és ősszel az utcán hálatták őket (ezzel is összefügg, hogy a marhapajtákat az udvar utca felőli részére építették), és a szegényebbek körében jellemzők voltak a verempajták is.

2

0 Az 1920-as években megkezdődött a pajta mögé épített szénatartó résznek a takarmány és gazdasági eszközök, szekerek tárolására használt csűrré alakulása, és így a ko10. kép. Új típusú pajtás csűr náddal fedve, Gyulatelke (VASS Erika felvétele, 2010) 17. KÓS Károly 20001. 196 18. GÖNYEY Sándor 1941. 27-28. 19. KÓS Károly 2000 I. 65. 20. KÓS Károly 2000 I. 77. 174