Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 24. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
SZABLYÁR PÉTER: Források, kutak, malomárkok, kenderáztatók
4 1. kép. Az Imádságos-kút a Kecső vö/gyben 40. kép. AJósva-forrás a 2010. évi árvízkor kút, 21. Boros-kút, 22. Kis Bálint bácsi kútja, 23. Imádságos-kút, 24. Néti-lyuk, 25. Vízfakadás. A Jósvafő környéki források jelenkori állapotáról készült összesítés azok gazdagságát, de egyúttal elhanyagolt, sok esetben méltatlan állapotát rögzíti. 1 Egy átlagos napon közel ötven ezer, míg egy árvizes időszakban több, mint egymillió-háromszázezer köbméter kristálytiszta víz lép felszínre a település forrásain. 2 Az utóbbinak közel fele a Jósva forráson, jelezve ennek jelentőségét. Míg a nagyobb források vizét a középkortól fokozatosan az energiatermelés szolgálatába állították, addig a 42. kép. Örökké folyó kút a Rákóczi utcában 1. IZÁPY Gábor 2009. 16-27. 2. MAUCHA László 1998. 414. kisebbeket állatok itatására és a szántóföldi, erdei munka közbeni ivóvíz beszerzésére használták. Az idős falubeliek elmondása szerint a kisebb forrásokat is emiatt nagy becsben tartották, környezetüket tisztán tartották, az állatok itatására vályúkba vezették a vizet (Lófej forrás). Kiemelt jelentőségűek voltak a Szőlőhegy forrásai, mivel a falutól távoli területre jelentős szintkülönbséget leküzdve kellett volna az ivóvizet felvinni, különösen azoknak, akik nyáron életvitelszerűen a hegyen tartózkodtak. A víz, ami Jósvafőn bőségesen fakadt, az a közeli Aggteleken állandó hiánycikknek számított. Néhány ásott kúton és a Szőlőhegy alatt elterülő Tó végen kívül más vízszerzési hely nem volt. Ezért égett le néhány óra alatt az egész falu 1864-ben. A vízhiányt úgy enyhítették, hogy lajtos kocsikkal leereszkedtek Jósvafőre, és onnan fuvarozták haza az éltető vizet az állatot-embert próbára tevő Kőhorgon keresztül. Az egészséges vizet adó források ellenére több ásott kutat is használtak a faluban, amelyet nem csak a portán lakók, hanem a szomszédok, rokonok is használhattak. Ilyenek voltak a Bokros Gyula, Garan Lajos és Kontra Mihály portáján található kutak. A vezetékes ivóvízhálózat kiépültével ezek fokozatosan elvesztették jelentőségüket, és a hosszú ideig kiépítetlen szennyvízcsatorna hálózat miatt ihatatlan volt az ezekből merített víz. Az első vezetékes ivóvízrendszert Kornis Andor jegyzősége alatt, a 20. század negyvenes éveinek elején, a Tohonya völgy ben fakadó Szabó-kúti karsztforrásra alapozva építették ki. A gravitációs vezetékből „örökké folyó" közkifolyókból vehették a vizet a lakosok, de az ingatlanokra nem vezethették be. A Szabó kút ma már csak a Tengerszem Szálló és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság központjának vízellátását szolgálja, a településre a Babot-kút forrására (Kecső-völgy) épített vízműből gravitációsan érkezik a kitűnő minőségű ivóvíz. Ebből a forrásból látják el Aggteleket és a két Jósva-völgyi települést: Szinpetrit és Színt. Néhány forrásnév - különösen az elmúlt évtizedekben eltűnteké - további néveredet-kutatásra sarkall. Ilyen a Bábakút, a Hazug-kút, Imádságos-kút, vagy a Köszvényes-kút. 38
