Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
DANKÓ BOGLÁRKA: Hétfalusi csángó cselédek Bukarestben
és a nyugatról beáramló késztermék áru megfékezése (vámháború) tíz éven belül hanyatlásnak is indította életmódjukat. 1 0 Új megélhetési lehetőségeket keresve a hétfalusiak Románia gyorsan fejlődő fővárosában próbáltak szerencsét." A Bukarestben - amely kb. 140 km-re, délkeleti irányban fekszik Négyfalutól - kőművességgel, árufuvarozással, „taxizással", azaz személyszállítással foglalkozó férfiak szezonmunkára mentek a nagyvárosba, jelentős szerepet töltöttek be a város felépítésében, a városi személyfuvarozást az 1930-as évekig javarészt ők látták el. 1 2 Kőműves szakértelmük révén középületek, villák felépítésében vállaltak fontos szerepet. Számos család letelepedett Bukarestben, de a többségük csak néhány évre ment el dolgozni, hogy elegendő pénzt keressenek egy saját ház felépítéséhez és önálló életük elindításához. „Az én nagymamán mesélte, hogy mikor ő ment, a kicsi fiát elhagyta, s egy évre elment egy családhoz mint dajka. (...) Annyit keresett akkor a nagymamám és a férje, mint építész [kőműves], hogy mikor hazajöttek, a másik évben felépítették a családi házukat." (B. I.) „...apósom szerint, a temetője ennek a népnek Bukarest volt. Épülő város volt, a csángóknak 80 százaléka kőműves volt. Mert csak most, nemrégiben kezdtek tanulni, mert itt a csángók közül nem került ki értelmiségi, legfennebb csak pap vagy tanító. És mentek Bukarestbe, épült Bukarest, jó kőművesek voltak, munka volt bűvel, ment velük a fiatalasszony is, vagy egy-két gyerekkel is elmentek." (B. A.) Adatok a hétfalusi csángó lányok cselédéletéről a két világháború közötti időszakban Országszerte elterjedtté vált már a 19. század második felétől, hogy komolyabb pénzösszeg megkeresése céljából falura, városba, úri házhoz szolgának is szélnek eresztették a leányt. A házi cselédek régóta olyan tehetős munkaadóknál szolgáltak, akik megtehették, hogy a ház körüli tennivalók egy részét vagy akár teljes egészét áthárítsák háztartási alkalmazottakra. 1 3 Magyarországon nagyobb városokba, de többnyire Budapestre szegődtek el polgári, középosztálybeli családokhoz, köztisztviselőkhöz, iparosokhoz, értelmiségiekhez. 1 4 A polgári -, középosztályi háztartásokban a 20. század fordulójára szinte elképzelhetetlenné vált, hogy ne tartson valaki legalább egy háztartási alkalmazottat. A cselédtartás modellje a polgárias életvitel és színvonal környezeti elvárásainak a kívánatos biztosítását célozta. 15 A csángó magyar lányok körében már az 1800-as évek második felében is domináns jelenség volt az elszegődés: szakácsnőként, pesztraként, háztartási alkalmazottként dolgoztak Bukarestben. 1 6 A férfiak városi fuvarozással foglalkoztak, a szekeres munkák javarészét ők végezték: kihordó szekérrel, mert szekér járt még akkor, a kenyérrel a kenyérgyárból. Szekerekkel... ami széthozta a városba a kenyeret a kenyérgyárból. Ezek voltak a kenyeresek, csángó kenyeresek." (R.V) „Azok... annak volt kenyeres szekere. Ezelőtt hordták a kenyeret a szekéren. Na, s akkor a zöldséget es... hordták egy olyan nagy botval, s elől-hátul volt kas. S volt zöldség. Mindenféle." (LA.) „[...] a kenyeret így szekeren vitték, s házon ként adták, félretették az üzletben [...]. Sokan ott voltak, kaptak lovas szekeret, a gyártól, s azzal mentek s vitték a kenyeret." (T.K.) Városi személyszállítást is végeztek, „birzsárok" 1 7 voltak. A század elején a fejlődő Bukarestben nagy építkezések folytak, ott volt igény az építőmunkásra, nem Brassóban: „Mind elmentünk oda szolgálni, mert el kellett menni. Akkoriba még jómódúak is elmentek, éppen Négyfaluból nagyon sok csángóság, (...) az asszonyok a nagy házoknál háztartásnak vagy főszakácsné volt, azoknak volt jó a fizetésük, a férfiak a kőművesmunkán voltak." (R. V.) Azt fontosnak tartom megemlíteni, hogy Brassóba pedig Székelyföldről jöttek nagyobb számban a legények gyári munkára, a lányok pedig cselédnek. 1 8 A hétfalusi lányok is mentek Brassóba dolgozni, de nagyrészük Bukarestbe vagy a környező román városokba (Sinaia, Ploie§ti). A hétfalusi magyaroknak a föld művelése már nem jelentett biztos megélhetést. ÁRVAY Árpád beszámol arról az emlékiratról, amelyet 1902-ben a Brassó megyei csángók vittek a kormánynak, közölve, hogy nem a pénzhajhászás végett mennek a Kárpátokon túlra, hanem a nyomorúság hajtja őket: nincs földjük, ami van, annak nagy része a közép- és nagybirtokosok tulajdonában van. Nekik csak az erdőből jutott összesen 15 000 hold, amiből nem tudnak megélni. Szintén ezen okok miatt kénytelenek leányaik is Brassóba és Bukarestbe menni szolgálni, ahol elromlanak és megbetegednek. Ezen állapotok miatt az 1900-as esztendőben 446 csángó vándorolt ki Romániába. 1 9 Nagy hányaduk a házasság előtti éveket töltötte szolgálattal, mások családdal együtt vándoroltak el. Sok házaspár otthon hagyta a nagyszülőknek a gyermeket arra a hosszabb-rövidebb időszakra, míg elegendő pénzt kerestek a hazatéréshez. Legtöbbjük földet vásárolt, vagy az összegyűjtött pénzből felépítette otthon a házat. A többgyerekes, kevesebb birtokkal rendelkező családok gyermekei házasság előtt nem számíthattak nagy földre és házra. A lányokat már fiatalon elküldték Bukarestbe, hogy megkeressék maguknak a kelengyéhez va10. KÓS Károly 1976. 97. 11. JAKAB András 2003. 81. 12. KÓSA László 1979. 532. 13. MERINU Éva 2009. 85. 14. GERGELY Katalin 1987.; GYÁNI Gábor 1983., 1979., 1986.; CSOMA Zsigmond 1998. 15. GYÁNI Gábor 1983. 33-35. 16. Erdély etnikai és felekezeti statisztikájában az 1890-es évhez kihangsúlyozzák a csernátfalusi és türkösi lakosok számának rohamos csökkenését, a Romániába való kivándorlással indokolva. (VARGA E. Árpád 2002. 100-101.). 17. 8irjar magyarul bérkocsist jelent. 18. Vö. OLÁH Sándor 2000. 149-163. 19. ÁRVAY Árpád 1998. 143. 196
