Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

DANKÓ BOGLÁRKA: Hétfalusi csángó cselédek Bukarestben

Dankó Boglárka HÉTFALUSI CSÁNGÓ CSELÉDEK BUKARESTBEN Elsődleges célom ezen tanulmány megírásával az, hogy bemutassam a csángó lányok és asszonyok bukaresti cselédéletét a két világháború közötti időszakban. Kutatásaimat 2008 szeptemberében a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által szervezett egyhetes terepkutatáson kezdtem,

1 amikor a Múzeum a leendő Erdély épületegyütteséhez kívánt hétfalusi lakóházat keresni, valamint ház- és családtörténeteket kutatni. Az élettörténeteket hallgatva kezdtem érdeklődni Bukarest iránt, mivel nem nagyon találkoztam olyan személlyel, aki valamely rokona kapcsán ne tudott volna pár szót mondani a témáról. A hétfalusi magyarság jelentős számban fordult meg idénymunkára Bukarestben a 19. század második felétől a 20. század közepéig: a férfiak fuvarozni, a nők szakácsnőnek, cselédnek szegődtek. Mivel többnyire idősebb nőkkel beszélgettem, a női házi cselédségről sok érdekes dolgot meséltek nekem. 2009. augusztus 13-18. között sikerült újra kiutaznunk, hogy további adatokat gyűjtsünk a megkezdett témáinkhoz. A terepkutatás különösen alkalmas társadalmi események időbeli alakulásának vizsgálatára.

2 A célt, hogy kerek egészet alkossak, leginkább az a tényező hátráltatta, hogy csak három olyan adatközlőt találtam, akik személyes élményeiket tudták megosztani velem, mindhárman betöltötték már a 85. életévüket, ebből ketten 1919-ben születtek. Az ő korosztályuk már csekély számban érte meg ezt a kort, akik pedig életben voltak, azok időskori állapotuk miatt már nem voltak képesek beszélgetni. A megkérdezettek nagyobb része csak rokonaitól, szüleitől hallott történeteket tudott elmesélni. A bukaresti magyarok történeti hátteréről, népességalakulásáról az ottani magyar szervezetek (Bukaresti Petőfi Művelődési Táraság, Bukaresti Magyar Társulat) rendelkezésemre álló kiadványai, évkönyvei szolgáltak hasznos és hézagpótló információkkal. Szeretném adatközlőimet minél gyakrabban idézni tehát a népi emlékezetre hagyatkozom - ezzel is hitelesítve és eredetibbé téve a dolgozatot. Szociokulturális háttér HERMANN Antal 1901 -ben így írt a hétfalusi csángókról: „... szűk földjéből kiteremti háza szükségleteit; nagy gyakorlata van az erdőgazdálkodásban, a gyümölcstermesztésben és az állattenyésztésben. Többféle mesterségben jártas, született kőmíves és ács. [...] Nagyon takarékos, de egyházára nem ritkán bőkezűen adóz."

3Asszonyaik házi ipari termékeikről váltak híressé. Viszonylag kevés értelmiségi került ki közülük (lelkészek, tanítók, művészek).

4 Mégis az itt élő emberek alapvetően a földművelésből éltek az erőltetett iparosításig, de megélhetésüket sok esetben nem tudták biztosítani a meglévő birtokokból. Földjük kevés volt, mivel a lakosság gyorsan szaporodott, az örökösödési rend által a földek egyre jobban elaprózódtak. Ennek fejében a szászok a hosszú évtizedek alatt az összes jó termőföldet megszerezték a hétfalusiaktól, s azok kénytelenek voltak alternatív munkalehetőségek után nézni.

5 A helyi adottságok révén vált itt lehetővé az asztalos- és ácsmesterség, továbbá a fazekasság kifejlődése a 19. században. Számottevő asztalosság működött Türkösön és Pürkerecen, híressé vált a hétfalusi „csángó bútor".

6 A hétfalusiak a kereskedelmi útvonalak által a házi- és kézműipari termékek szállítására, kereskedésére szakosodtak. Kiegészítő foglalkozásként a fakitermelés vált jelentős ágazattá, tűzifával, épületanyaggal látták el Brassót és környékét.

7 KOS Károly átfogó tanulmányt írt a hétfalusiak szekerességéről.

8 Ez a fuvarozó, kereskedő életforma meghatározta a lakosság életét a 19. században, s a köztudatban is így maradtak a legismertebbek. A hétfalusiak szekerezéseikkel közvetítőként szolgáltak Brassó ipari termelésében és forgalmazásában. A brassóiak foglalkoztak a kereskedéssel, a hétfalusiak pedig a termékek fuvarozásával. A szekereseknek jelentős szerepük volt a szászromán-magyar etnokulturális kapcsolatok és kölcsönhatások kialakulásában, hiszen gazdasági termékek mellett néprajzi jellegű tárgyakat (fazekas-, textilműves-, asztalos kismesterek árucikkei) is szállítottak országszerte.

9 Fénykorát az 1860-as években élte, de a rohamos vasútépítés 1. VASS Erika-BUZÁS Miklós 2008. 227-268. A kutatás az Erdély néprajzi képe a 19-20. században. Alapkutatás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységéhez című OTKA kutatás keretében zajlott (K 72428 sz.). 2. BABBIE Earl 1989. 305. 3. HERMANN Antal 1901. 386. 4. HERMANN Antal 1901. 386.; BINDER Pál 1993. 18-23. 5. ORBÁN Balázs 1873. 134-135.; SERES András 1976. 103-107 6. SERES András 1976. 103. 7. KÓSA László 1979. 532. 8. KÓS Károly 1976. 80-100. 9. DUÓARE Nicolae 1978. 76. 195