Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Szabó Zsuzsanna: A népi kultúra színrevitele a szabadtéri múzeumokban – Hagyomány, örökség és Skanzen
28. kép. Zöldágjárás a Lenvirág együttessel (KÁLDY Mária felvétele) tartási formákat képvisel. Máshol viszont a családi kötelékek a szétköltözött ifjabb generáció és a helyben maradt idősek között nem lazulnak fel, a városiak az ünnepeket a falusi ősökkel együtt töltik. A kapcsolatok elevenségét az mutatja, hogy ezekben a családokban a falusi gyökerek, a hagyományok továbbra is az identitás meghatározó részét képezik. Niedermüller megállapítja, hogy „a közös családi ünnepek egyfajta szintetizáló funkciót töltenek be, s a viselkedésnek, az ideológiának és a „másik" kultúrának csak azokat a megnyilvánulási formáit „engedélyezik", amelyek ezt az általános konszenzust nem sértik." 3 7 Megfigyelte, hogy ezen ünnepek egyes fázisaiban a részvétel besűrűsödik, máshol felhígul. Az ünnep belső magját a szűk család részvétele és a mindennapi élet rutinjaiból táplálkozó cselekvések jellemzik, a külső kör lazább szerkezetű, sok résztvevővel zajlik és többnyire redukált, szimbolikus akciók kísérik. Fontos, hogy a múzeumi húsvét tulajdonképpen az ünnep hagyományos megülési formáinak (templomi szertartás és a rokon látogatás) opciójaként jelenik meg, tehát a közönség azokból tevődik össze, akik az ünnepet nem otthon töltik. Az identitást a múzeumlátogatók nem a családban és a helyi közösségben, hanem általánosabb és elvontabb szinten, a reprezentatív hagyomány (NIEDERMULLER) közelében, az ünnep - ha úgy tetszik - még külsőbb burkában, a mesterséges környezetet az individuum számára biztosított szintetizáló biztonságában kívánják megélni. 37. NIEDERMÜLLER Péter 1989. 87. 38. FEJŐS Zoltán (szerk.) 1998. 5-9. Valószínű, hogy a húsvéti ünnep - főleg a nem hívő ember számára - eléggé kiüresedett ahhoz, hogy külső segítséget, ingereket kelljen igénybe vennie tartalmának felidézéséhez. Aki ünnepi és hétköznapi, szent és profán határozottabb elkülönítésének hiányát érzékeli, nosztalgiát érez a dolgok régi rendje iránt. Bár gyermekkorából mindenki emlékszik, ha másként nem, hallomásból például a tojásfestés, a locsolkodás szokásaira, ahhoz kevés késztetést érez, hogy közvetlen családi minta híján, saját életében maga kialakítsa, újra bevezesse, vagy új mederbe terelje ezeket a rítusokat. Ezért választja például a Skanzent, ahol a húsvéti rendezvény alkalmával összeálló mentális térben olyan sűrítményt kap a hagyományokból, amely egy időre kielégíti az hitelesség iránti vágyát. 3 8 Összegezve elmondhatjuk, hogy az enteriőr és a fesztivál elemzésével rámutattunk, hogy a szabadtéri múzeumi megjelenítési és interpretációs gyakorlatában a hagyomány visszatekintő perspektívájú, kiemelten a jelennek szóló rendszerbe foglalása történik meg. A Skanzen tulajdonképpen a népi kultúra enciklopédikus igényű, formatervezett újraalkotása. A hagyományról való lekerekítő beszédmód terepet enged a nosztalgia homogenizáló és megszelídítő működésének. A kiállítás életszerűsége folytán önkéntelenül is párhuzamba állítódik a múzeumon kívüli világgal. A kiállítás mint az értelmezési háttér kifejtését nélkülöző újraalkotás és a jelenkor valóságának éles kontrasztja pontatlan vagy téves asszociációkat is ered161
