Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Szabó Zsuzsanna: A népi kultúra színrevitele a szabadtéri múzeumokban – Hagyomány, örökség és Skanzen
22. kép. Karcolt tojások (DEIM Péter felvétele) Felmerül a kérdés, hogy a múzeumi keretek között megrendezett, élő szertartás megannyi kompromisszumával valójában milyen célt akart szolgálni: egy szokásról mimetikus reprezentáció segítségével ismeretet közvetíteni a látogatóknak, vagy az egyházi szertartás vallási élményében részeltetni a közönséget? A kettő ugyanis egyszerre nem tud megvalósulni. Míg a valóságos szertartás egyfelől nem teszi lehetővé, hogy mozzanatait egyidejűleg beavatott kommentálja a „kívülálló" közönség számára, a hozzáférhetőség érdekében tett kényszerű kompromisszumok és a hely szellemének hiánya pedig a beavatottak számára teszik nehezen átélhetővé az eseményt. A múzeumi tér és a szakrális tér nem igazán tud egyidejűleg működni. 3 5 A problémát jól szemlélteti az alábbi szituáció: bár a lépés mögötti indokok teljességgel érthetőek, mégis furcsa lehet a húsvéti rendezvényre invitált múzeumlátogatónak a szórólapon is meghirdetett szentmise idején a templom ajtajára kitett, a kiállítás megtekintésének lehetőségét átmenetileg felfüggesztő táblába (No tourists!) ütközni. A húsvéti liturgia tárgyi manifesztumait mutatják be az alternatív berendezések. Ennek egyik legeklatánsabb példája a Szent Anna kápolna átrendezése, az oltárfosztás és a szentsír elkészítésével. Ebben az installációban a múzeum hosszú éveken át egyházi gyakorlatot és a valóságos időt hűen követte: az oltárfosztás utáni állapotot Nagypénteken és Nagyszombaton, a szentsírt pedig Nagyszombaton, nyitvatartási időben tekinthette meg a csekély számú látogató, mert az átrendezések a húsvéti rendezvényen (vasárnap és hétfőn) már nem voltak érvényesek. Tavaly kezdeményezés történt arra nézve, hogy a múzeumi kiállítás és a liturgia ideje váljék el egymástól, azaz a templom-kiállításban a húsvéti rendezvény ideje alatt is lehessen látni, és a húsvéti ünnepkörhöz szakrális témájú tárlatvezetésben szemléltetésül használni a szentsír alternatív berendezését. Igy viszont nem volt megvalósítható a tér használata az ünnepi szertartásban, ezért a szentmise a kápolnából az óbudavári templomba került. A liturgia, a népi vallásosság hagyományainak és a folklórnak kevésbé attraktív, de könnyebben megvalósítható bemutatása a tematikus tárlatvezetés, amelyben a szakértő kommentátor a vezetését a téma szerint szabadon építi fel, miközben a múzeum kiállításait szemléltetésül használja, amikor lehet. A tér és idő felosztása és a kiállítások A húsvéti rendezvény népszerűsége mindenképpen indokolja, hogy a programokat ne csak egyetlen tájegységben, hanem a múzeum területén széthúzva valósítsák meg. A kiállítások védelme, a programok megtartásához szükséges infrastruktúra és a látogatók áramlásának tervezése szempontjából egyaránt szükséges ez a fajta térhasználat. A rendezvény helyszíneként szolgáló, négy vagy öt egymástól távol fekvő vidéket megjelenítő tájegységből adná magát a régiók hagyományainak párhuzamos bemutatására irányuló rendezési alapelv. A múzeum mégis a húsvéti hagyományok egy sajátos - tértől és szorosabb időtől valamelyest független -, kézikönyvszerű sűrítményét mutatja be. Ennek oka egyrészt, hogy a húsvéti hagyományok esetében csak mesterséges - múzeumi terepre koreografált - felelevenítésre van lehetőség, hivatásos vagy amatőr előadók közreműködésével. A kiállításokban színre vitt hagyományok többsége a szabad térre, vagy színpadra korlátozódik, a kiállításokba műtárgyvédelmi okokból, valamint az enteriőrök saját szituatív háttere miatt nem kerülhet. Ebben az esetben a múzeum állandó kiállítása az utca, a tér és a porták csak kulisszaként szolgálnak a zöldágjárás, a böjti játékok, a locsolkodás vagy a mátkálás szokásainak felelevenítéséhez. Mindezek mellett megfigyelhető a törekvés, ahogy a múzeum valamilyen karaktert kíván adni az egyes programhelyszíneknek. Mivel a látogató legkézenfekvőbb orientációs eszköze nem a porta, hanem a tájegység, így az arculat egész tájegységekre vonatkozik, de csak a rendezvény idejére érvényes. A húsvét esetében a tér sajátos karakterét az ünnepkör egyes időbeli szegmentumai jelentették: virágvasárnap, nagyhét, húsvét és húsvét másnapja és 35. Természetesen egész más az, amikor a múzeum esküvők megtartásához kölcsönözi templomait és zárja le a zártkörű rendezvény idejére a kívülállók elől ezeket az objektumokat. Ez azért működőképes, mert ilyenkor a templom terét a közönség egyazon indíttatásból „használja". 157
