Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Szabó Zsuzsanna: A népi kultúra színrevitele a szabadtéri múzeumokban – Hagyomány, örökség és Skanzen

I 3. kép. Nagykunsági állattartó tanya, tüzelősói enteriőr (DEIM Péter felvétele) áll fenn. A néprajzi tárgy itt is típust jelöl, a tárgyak csoportja pedig valami elvontabb szabályszerűséget, lakberendezési sémát jelenít meg. Otthonuk a szülőföld- és életmódváltást megélt székely családok tipikusnak mondható lakáskultúráját tükrözi, amelyre a bukovinai hagyományokhoz való ragaszkodás éppoly jellemző, mint az országszerte érvényesülő, uniformizálódó kispolgári divat követése, és a gyári tömegtermékek használata - foglalja össze az enteriőr üzenetét ZENTAI Tünde. Julcsa néni, Erzsike és a többiek pedig - jóllehet valóságos személyek voltak - itt a kiállítás hiperrealitását és egyúttal legitimációját erősítik. Ugyanez a helyzet az emlékszobák esetében is: a balatonfüredi Jókai-villában a látogató akkor is az író tárgyainak tekinti a dolgozószoba szekrényeiben sorakozó könyveket, ha ez nincs külön felirattal jelezve. Kint és bent konfliktusa A szabadtéri múzeumi kiállításnak másik sajátossága, hogy a kiállítások, az enteriőrök többnyire lakóházak belső tereire, a családi lét, sőt a magánélet színterére összpontosulnak. Maga a ház, a hajlék, az otthon egyfajta védettséget juttat kifejezésre, amely a paraszti társadalom „kívül levő"-vel szembeni kiszolgáltatottságával ellentétes. A múzeum kiállításaiban feldolgozott 19. században is háború, éhínség, járvány, földesúri terhek és természeti katasztrófák tették küzdelmessé, olykor nyomorúságossá a parasztok mindennapjait. A földművelő és állattartó tevékenység túlnyomórészt a szabadban zajlott, kora reggeltől késő estig. Az ágyakban nem sokat feküdtek, a székekben nem sokat ültek. A lakás pedig általában sem a nyugati társadalmak jelenkori rekreációs és kényelmi funkcióinak kellett, hogy eleget tegyen. Szűkös, gyakorta fűtetlen helyiségekben ágyon, kemény ládatetőn, szalmazsákokon vagy kemencepadkán akár nyolcan-tízen is összezsúfolódtak éjszaka. Asztalt, tányért mindenhol találunk, de hogy hányszor ettek belőle, s milyen mennyiségű és minőségű élelmet, a berendezés nem tudja szemléltetni. Az eke, a szekér a létfenntartás potenciáljai ugyan, de vajon háború vagy járvány idején volt-e mindig jószág, és aki befogja azt elébük? A többnyire a magánélet horizontjára szűkülő belső szituációk legfeljebb születés és halál drámáját képesek megjeleníteni, de hogy a megerőltető fizikai munka, a táplálkozási viszonyok, a higiéniai ismeretek és körülmények, valamint az orvosi ellátás hiánya következtében e két életforduló milyen hamar követhette egymást, már nem olvasható ki a berendezésből. Önellentmondásnak tűnhet, hogy a szabadtéri múzeum kiállításainak jelentős része a házak belsejében található. Ez ezért van így, mert a múzeum pusztán tárgyak szituatív elrendezésével kívánja a népi kultú149