Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Szabó Zsuzsanna: A népi kultúra színrevitele a szabadtéri múzeumokban – Hagyomány, örökség és Skanzen
14. kép. Sükösdi szobabelső (DEIM Péter felvétele) ráját bemutatni. Ebben a megjelenítésben pedig az épület nemcsak önálló jelentőségű néprajzi objektum, hanem a belérendelt tárgyak tárolója (raktára) is. Rend Hálófülkében vagy istállóban, nagymosáskor éppúgy, mint karácsony előestéjén rend és tisztaság uralkodik az enteriőrökben. A szabadtéri múzeum kiállításaiban a tányérok - egy-egy látogató „diszkurzív" megnyilvánulásának következményeitől eltekintve - hiánytalanul lógnak a falon, a textíliák szabályosan hajtva fekszenek, ahol éppen vannak, a tűzhely hamuzva, az ágy bevetve, a padló felseperve várja a látogatót. A karbantartott kiállítás restaurált tárgyaival nehezen tudja felidézni az állatokkal szorosan együtt élő parasztember valódi környezetét. A természethez közeli élet erős illatainak, az állatok bőgésének, a munkákkal járó zajnak vagy az emberi beszédnek a hiánya sterilizálja az amúgy minden részletében utánzó megjelenítést. A néma falvak néma szobáinak rendezettsége önkéntelenül nagy aurát teremt a tárgyak köré. Az emberi akciót nélkülöző, kimerevített pillanatképet béke és valamiféle emelkedettség lengi körül. A látogatók gyakran kommentálják a kiállításokat olyan megjegyzésekkel, mint: „Lám, ezek az egyszerű emberek milyen nyugodtan éltek! Nem volt stressz, rohanás!" Amikor a filoxéra kipusztította a szőlőt, árvíz vitte el a házat, vagy a serdülő lány meg26. Arthur E. IMHOF 1992. 16. esett, a parasztember, ha nem is a mai ember módján, de átmenetileg bizonyosan kibillent az enteriőrökből tükröződő rendből és nyugalomból. Előfordult, hogy a hagyomány az élet válságos pillanataira is szabályt és viselkedést előíró kollektív köteléke alól kiszabadult az individuum, sőt, a kitörést sokszor maga a hagyomány provokálta. Arthur E. IMHOF Elveszített világok című könyvének bevezetőjében a történeti kutatások kritikájaként fogalmazza meg a kérdésfelvetés hiábavalóságát, amely során a történész újabb és újabb források és segédeszközökhöz birtokában saját korának kérdéseire keresi a választ. 2 6 A szerző arra vállalkozik, hogy Johannes Hoos észak-hesseni parasztember életét kísérje végig és rekonstruálja 1670 és 1755 között, egyházkönyvek, adójegyzékek, bírósági anyagok, kataszteri nyilvántartások, adásvételi szerződések, végrendeletek és jegyzőkönyvek adataiból. Alanyát nem tekinti reprezentatívnak, csak egynek a számtalan lehetőség közül. IMHOF célja, hogy a választott világot „névtelen statisztikai átlagértékek" helyett az akkor élő ember, nevezetesen Johannes Hoos szemével vizsgálja, és alapjától kezdve felépítse. A szabadtéri kiállítások megjelenítési módja éppen azáltal köti gúzsba szemlélőjét a látottak értelmezését illetően, hogy a mimesis a saját világgal való párhuzamok állandó megvonására készteti. A megkomponált egészet nem törik meg kontextualizálás láthatóan mesterséges, távolságot teremtő részletei (szövegek, tablók, de még a bábuk is), amelyek a vi150
